MTI

Végéhez közeledik a digitális évtized

A túlharsogott Y2K-problémával, és a "dotcombuborék" kidurranásával kezdődött a Microsoft-alapító Bill Gates által csak "digitális évtizedként" emlegetett időszak, amelynek végéhez közeledve az innováció eddig nem látott irányokba fordult.

Az ezredfordulóhoz közeledve a régebbi számítógépek okozta riadalom, hogy a 2000. évet az utolsó két nulla alapján ne 1900-ként értelmezzék az informatikai rendszerek, több mint 100 milliárd dollárjába került a kormányoknak, az üzleti szférának és a magánembereknek. Az internet terjedésével az e-szektor részvényeinek irreálisan gyors növekedése 2001-ben fordult meg. A lufi kidurranását és az értékpapírok mélyrepülésétét kevés "dotcom" cég élte túl.

Az évtized a kütyük térhódításáról szólt. "Ma már a nagymamáknak és a technika gyűlölőinek is vannak digitális eszközei, amelyekkel - mégha nem is tudatosul bennük - a digitális világhoz csatlakoznak" - mondta John Abell, a Wired magazin New York-i szerkesztőségének vezetője. A The New York Times rovatvezetője, David Pogue szerint az iPod digitális zenelejátszó 2001-es bemutatása volt az évtized egyik legmeghatározóbb fejlesztése, amely forradalmasította a zenehallgatást és a zene piaci megjelenését.

A teljesen digitális videokamerák megjelenése mellett a GPS, azaz a műholdas navigációs rendszerek használatával az autóvezetési szokások változtak meg. Az érintőképernyős okostelefonokra, többek között az iPhone-ra tölthető ezernyi alkalmazás sem elhanyagolható Pogue rangsora szerint, aki hozzátette, hogy ezek az eszközök még csak két éve vannak a piacon. Öt év múlva sokkal vékonyabbak, okosabbak lesznek és a sebességük növekedésével az akkumulátorok élettartama is hosszabb lehet - hangsúlyozta.

Elemzők szerint az évtized másik forradalmian új eszköze az Amazon 2007-ben bemutatott elektronikuskönyv-olvasója, a Kindle, amely a digitális könyvpiaci versenyt élénkítette meg. Az internet robbanásszerű fejlődésével a Google internetes keresőmotor és hirdetési óriás "az élet középpontjába került", mert a levelezéstől kezdve az irodai alkalmazásokon át egészen a mobiltelefonokig szinte kikerülhetetlenné válik - magyarázta Abell.

A közösségi portálok és a közösségre épülő web 2.0-ás szolgáltatások megjelenésének pedig az a szépsége, hogy bárki, bármikor, különleges adottságok nélkül mondhatja el véleményét - hangsúlyozta Pogue.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • atomkrumpli #8
    Igazad van de biztos te is ismersz olyan embert aki a 8x-en túl is mobilozik,motorozik, netezik ...stb. nem gazdag de nyitott a világra.
    Az hogy valaki depis valamiért és szarik a világra az nem anyagi és nem életkor kérdése.
  • RYO21 #7
    Bazz nálunk a 16 mbps net a leggyorsabb, és az is kb 24 e forint-ba kerül van havonta.
  • Sanyix #6
    iPod digitális zenelejátszó 2001-es bemutatása volt az évtized egyik legmeghatározóbb hypeja volt, amely forradalmasította a reklámos agymosást és a zene piaci megjelenésének zuhanó minőségét.
  • djw #5
    és a világ tovább szűkül :)
  • TamasKA #4
    Én is örülök annak, hogy ebben az évtizedben is élhettem.
    De Gerygrey úgy könnyű ezeket megvenni, ha más fizeti ki az összeget érte. :)
    Ha nincs annyi pénzed, hogy egy ilyet meg tudj venni, akkor kimaradsz sok mindenből (és ezek nem feltétlenül jók). Mert pl. egy idősebb embert rávenni/meggyőzni arról, hogy ezek jók nem biztos hogy működni fog.

    A véleményem az, hogy szerintem még csak a digitális világ előszobájában vagyunk ill. csak most kezdtük el kinyitni az ajtaját. Az igazi fejlődések (gyorsulás) az elkövetkező években történnek majd meg.
    Azért a nagy technikai dolgok, újítások az évtized vége felé jöttek csak be; és ki tudja hogy ezekből később mi lesz (lehet, hogy idővel eltűnnek vagy más termékekkel összeolvadnak).
  • FoodLFG #3
    lóál:
    "iPod digitális zenelejátszó 2001-es bemutatása volt az évtized egyik legmeghatározóbb fejlesztése, amely forradalmasította a zenehallgatást és a zene piaci megjelenését."

    Forradalmasítás ? >> warez.

    A zene piaci megjelenésére pedig még mindig inkább az jellemző, mint 10 évvel ezelőtt, ami a CD-t jelenti (ez már önmagában loál). Maximum a sikeres Ájtyúnsz jöhet szóba, de az is csak olyan országokban, ahol elérhető. Tehát globálisan 0.
    Egyébként az epültől akkor sem vennék semmit sem, ha ingyen lenne, inkább letöltöm.
  • torcipepe #2
    nekem már kurvára elegem van az iPhone istenítéséből. látszik, hogy valami amerikai csinálta a listát. érintőképernyős okostelefonok ugyanis ugyanis már az évtized közepe óta jelen vannak.
  • Gerygrey #1
    Lájkolom ezt az évtizedet, örülök hogy a részese lehettem.

    Egészen hihetetlen, hogy ebben az évtizedben volt először otthoni internet-hozzáférésem, 0,056 Mbps sebességű, és fizettem érte havi 8500 Ft-ot, ma meg kevesebb pénzért van 120 megás. Az évtized elején annyiért vettem egy gigás vinyót, mint néhány hete terásat, és az évtized elején vett procim (celeron 400) sebessége megegyezik az évtized közepén gyártott telefonoméval, és az évtized elején kedvelt játékaimmal ma a metrón ülve játszok. Nehéz elképzelni, hogy 10 év múlva esetleg egy Crisys menettel fogom elütni a munkába békávézással töltött időt (persze gondolom, a metrókocsik ugyanazok a 70-es években gyártott szovjet szarok lesznek :)))