Gyurkity Péter

Nem akar hardvert gyártani a Google

A jelek szerint az IT-szférán belül mégiscsak van egy olyan terület, amely iránt a Google nem érdeklődik élénken: a hardvergyártásba még saját készülékek megtervezésével sem folynának bele.

A hónap közepén még olyan hírek jelentek meg az interneten, miszerint végre valóban megjelenik a Gphone, amelyről 2007 óta folyamatosan jelennek meg különböző pletykák és mendemondák. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy ezek a hírek továbbra sem lépnek ki ebből a kategóriából, a Google illetékesei ugyanis gyorsan lehűtötték a kedélyeket.

Andy Rubin, az Android operációs rendszer fejlesztését felügyelő vezető a Cnet munkatársának elmondta, hogy továbbra sem tervezik a beszállást a hardvergyártásba, ez ugyanis nem illeszkedik a keresőcég profiljába. Mi több, a saját készülékek megtervezésével és azok piacra dobásával saját vásárlóikkal, partnereikkel versenyeznének, ez pedig hosszú távon egyáltalán nem lenne kedvező. Ehelyett maradnak a szoftverszegmensben, esetleg kisebb tervezési munkákat, részfeladatokat vállalnak el, ahogy az a G1 mobiltelefon esetében is történt.

Ez utóbbival kapcsolatban Rubin megjegyezte, hogy dizájn nem különösebben váltotta ki az elemzők elismerését, ez pedig kitűnő jelzés számukra, hogy nem kell feltétlenül ebbe is beleszólniuk, jobb ráhagyni a tervezést és a gyártási folyamatokat a külső partnerekre. Így tehát a jövőben is maradnak a jelenlegi felállásnál, miszerint saját fejlesztéseikkel másoknak teszik lehetővé a piacon jó esélyekkel induló hardveres megoldások elkészítését.

A Gphone (és más hasonló megoldások) tehát minden bizonnyal nem fog megjelenni, dacára minden, ezzel kapcsolatos híresztelésnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • readswift #1
    Jólteszik hogy kivárnak.