MTI

Iskolásokat fenyegetett meg egy cseh hacker

Feltételezések szerint egy cseh hacker küldhette a pennsylvaniai középiskolának címzett vérontással fenyegető névtelen üzenetet - közölte a Hospodarske Noviny című cseh napilap.

A Pittsburg közeli iskola vezetőjéhez kedden érkezett a névtelen email, amelynek írója az iskola fegyveres megtámadását reggel kilenc órára ígérte. Az iskola vezetői azonnal a rendőrséghez fordultak, akik a tanulók ellenőrzése után figyeltek fel az elektronikus üzenetben található .cz, az a Csehországot jelölő tartománynévre. A nyomozás során kiderült, hogy az üzenetet egy cseh proxyszerveren keresztül küldték, ezért azt feltételezik, hogy a levél írója is valahonnan innen származhat.

A cseh rendőrség szerint a hacker először betört az egyik diák Facebook fiókjába, majd az innen lopott információkat felhasználva küldte el a fenyegető levelét. A támadó személyének kiderítésére gyakorlatilag kevés az esély, mert a további nyomozás túl sok energiát igényelne, és a cseh rendőrségnek is részt kellene vállalnia benne.

A cseh törvények szerint lebukás esetén a hacker legfeljebb 3 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. A prágai rendőrség informatikai bűnözés elleni osztályának vezetője szerint kollégáik gyakran percek alatt azonosítják az ehhez hasonló névtelen levelek feladóit, miközben elismerte, hogy a "webes bűnözők" felkutatásához egyre kifinomultabb eszközök, és nemzetközi összefogás szükséges.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Voldi #1
    Pedig én voltam az bibíí