MTI

Egészségügyi jogszabályok közérthetően a neten

Új szolgáltatások bevezetésével ünnepli alakulásának ötödik évfordulóját az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet (ESKI): fogalomtárat, egészségügyi jogszabályok közérthető leírását, a gyógyturizmus aktualitásait találhatják meg mostantól honlapjukon az érdeklődők.

A www.eski.hu honlapon elérhető új szolgáltatások közül a fogalomtár általános egészségügyi, az ellátórendszerrel, annak finanszírozásával kapcsolatos, minőségügyi és informatikai meghatározásokat is tartalmaz. A felület részben interaktív, hozzászólások révén változhatnak a definíciók - közölte Kincses Gyula, az intézet főigazgatója keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.

A főigazgató hangsúlyozta, hogy bár a jogelőd Medinfo révén fél évszázadnál hosszabb múltja van az intézetnek, az utóbbi öt évben jelentős tartalmi megújuláson ment át. A nemzetközi szakirodalmi szemle, a HealthOnLine 2004-es indulása óta évente mintegy 800 cikkel bővül, adatbázisuk egyedülállóan nagy. Szintén különleges az a szolgáltatás, amellyel az egészségügy szereplőinek segítenek eligazodni a gyorsan változó jogszabályok között, közérthető magyarázatot is adva azokra.

Kincses Gyula elmondta, hogy az ESKI az egészségügyi politika és egészségügyi közgazdaságtan kutatása mellett technológiaértékelést is végez, amely egyre fontosabbá válik a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, eljárások költséghatékonyságának megállapításában. Az intézet elemzéseivel az Egészségügyi Minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár döntéshozóinak munkáját segíti, operatív hatalma nincs - tette hozzá a főigazgató. Az ESKI munkatársai a nemzetközi szakirodalomból származó adatokat, információkat és számításokat kritikai elemzés után adaptálják a magyar helyzetre, eztán teszik meg javaslatukat például egy-egy új gyógyszer "befogadásával" kapcsolatban.

"A gyógyturizmus intézetünk új kutatási területe a Magyar Turizmus Zrt-vel szorosan együttműködve" - emelte ki a főigazgató hozzátéve, hogy ha a gyógyvízhez hozzáadott értékként magas színvonalú egészségügyi szolgáltatás is járul, az a költségvetés és az ország szempontjából is jelentős eredményeket hozhat. Mindez segíti az ország pozícionálását és az egészségügy egyébként "szürke" tartományát is kifehérítheti - vélte Kincses Gyula. Az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet nemzetközi, uniós programokban is részt vesz: vizsgálják az egyes tagállamok egészségügyi rendszereit, az elérhető alapszolgáltatásokat, a meglévő kapacitásokat, a várólisták szabályozását vagy például a felelősségbiztosítás rendszerét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!