Gyurkity Péter

Júniusban rajtol a Microsoft új keresője

A szoftvercég friss értesülés szerint június elején mutatná be új internetes keresőjét, amelynek részleteiről azonban továbbra is hallgatnak. Eközben a Windows kapcsán indítottak újabb portált.

A Neowin egyik olvasója állítása szerint a Microsoft kereső részlegének egyik épületében látott egy televíziót, amelynek egyetlen feladata van: folyamatosan mutatni a hivatalos rajtig visszalévő időt. A hír felbukkanásának időpontjában az említett készülék 40 napot mutatott, ami azt jelenti, hogy az egyelőre csak Kumo kódnéven emlegetett keresőmotor június 3-án mutatkozna be.

Az időpont egyben azt is jelenti, hogy a Microsoft részéről minden bizonnyal az ekkor esedékes SMX Advanced 2009 rendezvényen tartanak majd beszédet a rajttal kapcsolatban. Ezt a feladatot az értesülés szerint Qi Lu, az online szolgáltatásokért felelős részleg újonnan kinevezett első embere vállalja, ám azt nem tudni, hogy ismertető beszédében pontosan miről is esik majd szó. Érdekes módon a szoftvercég eddig arról sem árult el semmit, hogy mit is várhatunk az új keresőmotortól, az azonban biztos, hogy a beszéd mellett kiterjedt televíziós reklámhadjáratba kezdenek majd, hogy annak előnyeit minél nagyobb közönséggel megismertessék. Ez lenne tehát a válaszlépés a Google továbbra is erős előnyére, miközben újból felmerült a Yahoo vezetésével való megállapodás lehetősége.

A napokban egyébként egy új portált indítottak a cégen belül, amelyen az egyes alkalmazottak közölnek szöveges, illetve videóüzenetek arról, hogy ők maguk pontosan mely részleteken is dolgoznak, illetve ezen munkájukkal mennyiben befolyásolják az operációs rendszer fejlesztését.

Míg tehát korábban a Channel9, az On10, valamint a The Hive és a Windows Team Blog feladata volt a közösségi diskurzus megindítása és annak élénkítése, a jövőben a Talking About Windows portál fogja felkelteni a rajongók és a szélesebb közönség érdeklődését az egyes újdonságok iránt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DjDano #4
    Így van!
  • B0nFire #3
    Ha tényleg ritka képek után kutat az ember, tényleg érdemes több keresőt is futtatni. Ha viszont kutyusról kell, vagy egy csésze kávéról, ahhoz doszt megfelel a Google képkeresője is.

    No, hát és azért kell újabb, mert kunkorencia köll! A versenytől fejlődik minden fél.
  • gorcsos #2
    Valószínű a jó dolgokat nem veszik ki belőle (mint pl a képkeresés), de minden mást újra gondolnak, ami nem is baj azért.
  • Ferrer #1
    Most mi van?? Miért akarnak új keresőt, mi a baj a régivel? Én sokkal nagyobb hatásfokkal találok képeket a live-on, mint a google képkeresőjével.