MTI

Feltörték a szlovák elnökjelöltek honlapjait

Hackerek törték fel a közelgő szlovák elnökválasztás legfőbb jelöltjeinek honlapjait és megpróbálták őket nevetségessé tenni - közölte csütörtökön a szlovák média.

Először, hétfőn a parlamenten kívül Szabad Fórum elnökének, Zuzana Martinákovának a portálját törték fel, majd kedden, mint a Sme című lap internetes kiadása közölte, az újraválasztásért induló Ivan Gasparovic web-oldala vált a hackerek áldozatává. Végül feltörték Gasparovic legnagyobb ellenfelének, Iveta Radicovának a honlapját is. Radicová az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU-DS) jelöltje, aki élvezi a Magyar Koalíció Pártja és a Kereszténydemokrata Mozgalom támogatását is.

Az internetkalózok Radicová egyes szám első személyű bemutatkozóját azzal egészítették ki, hogy csak azért indul az elnökválasztáson, mert az SDKU-DS vezetője, Mikulas Dzurinda meg akart szabadulni tőle. "Minden szlovák állampolgár tisztában van azzal, hogy az elnök csak egy hatalom nélküli báb" - szúrták be Radicová bemutatkozójába ezt a mondatot a hackerek a cas.sk hírportál szerint. Gasparovic oldalát azzal toldották meg, hogy államfő "bevallja": mindenekelőtt a magas fizetés miatt jelölteti magát újra, és nincs kedve nyugdíjba menni. A honlap kalóz változata ráadásul a szociáldemokrata kormányfő, Robert Fico bábjaként állította be az elnököt. Martináková oldalán a kalózok azzal tréfálkoztak, hogy a politikus visszavonja jelöltségét.

A károsult jelöltek közölték: lépéseket tesznek annak érdekében, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő a jövőben. Gasparovic szóvivője bejelentette, hogy megerősítették a web-oldal biztonságát. Martináková büntetőjogi feljelentést fontolgat. A szlovák elnökválasztást március 21-én tartják közvetlen szavazással. Amennyiben szükség lesz második fordulóra, arra két héttel később, április 4-én kerül sor. A közvélemény-kutatások Gasparovicnak adnak legnagyobb esélyt a győzelemre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vorpal #1
    Wordpress...