Berta Sándor

Új funkciókkal bővült a Wuala

Számos új funkcióval bővült a közösségi tárhely, azonban a fájlcserélő alapok továbbra is megmaradnak. Immár a böngészőből is elérheti bárki az online háttértárban tárolt személyes fájljait és könnyebbé vált azok megosztása is.

A Wuala üzemeltetői lehetővé tették a fejlesztők számára, hogy más webes megoldásokba integrálhassák a hozzáférhetővé tett adataikat. "Ugyan ezekkel a funkciókkal kicsit eltérünk a fájlcseréléstől, azonban reméljük, hogy mivel teljesen új lehetőségek nyílnak a felhasználók számára, így ez meg fogja érni" - hangsúlyozta Luzius Meisser, a Wualát működtető Caleido egyik vezetője.


A szolgáltatás egyre népszerűbb, augusztusi megjelenése óta már kereken 30 millió adatot tárolnak benne. "Az újfajta webes hozzáférés a szervereinken keresztül valósul meg. Ez azt jelenti, hogy ugyan nő a szerverek leterheltsége, de ez hosszú távon kifizetődhet. A programozóknak így lehetőségük lesz a meglévő és szabadon elérhető fájlokat alkalmazásokba, widgetekbe vagy más webes megoldásokba integrálni. A Wuala tagjai pedig szintén az új funkció segítségével könnyebben hozzáférhetnek a saját fájljaikhoz, akár egy idegen számítógépről is. A tartalmak természetesen bármikor bárkivel megoszthatók, van azonban néhány korlátozás is. Az adatok például nem szerkeszthetők és a feltöltésükhöz is szükség van egy hagyományos kliensprogramra" - tette hozzá a szakember.

A fájlcserélő alapú szolgáltatást jelenleg már több mint 70 000-en használják világszerte, elsősorban biztonsági mentésre, fotók és videók megosztására, valamint közös munkák elvégzésére. A feltöltött információk nagyrésze digitális fotó. Meisser elégedett a Wuala fejlődésével, mivel szerinte a kitűzött célt, az adatok megosztását, teljesíti. Fontos azonban, hogy a leterheltségtől és a napszaktól függően előfordulnak még kisebb fennakadások. Az új webes felület ugyan előrelépést jelent. Ennek ellenére a Wuala egyelőre bétaverziós marad. "Várhatóan a jövőben további új funkciókkal bővül majd. A Google e-mail szolgáltatása is még mindig bétaállapotú, így a mi megoldásunk is maradhat még egy darabig az" - szögezte le a szakember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • highpoint #2
    E kettő nem zárja ki egymást... (Bocs, ezt nem hagyhattam ki )
    Egyébként még én sem hallottam róla.
    Ahogy a képernyőképet nézem, elég nagy tárhelyet ad. Mondjuk alapban 1GB, de ha meghívsz valakit, akkor az +114GB. És a letöltési sebesség sem rossz (335kB/s).
    Nem akar valaki meghívni?
  • balee66 #1
    Csak én vagyok sötét, vagy más se hallott még erről Wuala-ról?