Berta Sándor

Az e-személyik tesztelésére készülnek Németországban

A Bundestag a napokban tárgyal az új elektronikus dokumentumok 2010. november elsejétől való bevezetéséről.

A novemberben tartott Harmadik Német Informatikai Csúcstalálkozó résztvevői a Darmstadti Nyilatkozatban leszögezték: "A jövőbeni elektronikus személyi igazolványnak lehetővé kell tennie az állampolgárok számára, hogy az interneten biztonságosan és egyszerűen azonosíthassák magukat. A vállalatok és a hivatalok integrálni fogják a rendszerükbe az új iratokat." Amennyiben a német parlament elfogadja az erről szóló jogszabályt, akkor jövő év elejétől megkezdődnek az első tesztek.



"Az e-személyikkel egy teljesen új infrastruktúra jön létre. A segítségével az e-kormányzati, e-üzleti és e-kereskedelmi alkalmazások könnyebben használhatók lesznek. A célunk az, hogy az emberek már az új igazolvány bevezetésekor számos vonzó lehetőség közül választhassanak. Éppen ezért arra kérem a különböző cégeket, aukciós platformokat, online boltokat, bankokat és más érdeklődőket, hogy már most kezdjék el fejleszteni, majd teszteljék az elektronikus személyi igazolványt támogató szolgáltatásaikat" - jelentette ki dr. Hans Bernhard Beus, a német kormány információstechnikai megbízottja és a Német Informatikai Tanács elnöke.

A cél az, hogy 2010. november elsején az állampolgárok már egy jól működő, kiforrott rendszert vehessenek igénybe és ne akkor derüljenek ki az új szolgáltatás gyermekbetegségei. A másfél éves tesztidőszak alatt így még időben kijavíthatók az esetleges hibák. A www.cio.bund.de oldalon az érdeklődő cégek és hivatalok kitölthetnek egy formanyomtatványt. A beérkezett ajánlatok közül a belügyminisztérium, a Szövetségi Információstechnikai Biztonsági Hivatal és az igazolványokat gyártó cég választ ki tizet, majd megkezdődhetnek az érdemi tesztek.

A német kormány két honlapot is létrehozott, ahol az emberek részletes információkat találnak az új iratfajtáról és ahol feltehetik az őket leginkább érdeklő kérdéseiket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!