Gyurkity Péter

Elkészült a Dell mini asztali gépe

A korábbi ígéreteknek megfelelően a vállalat előállt a mini asztali számítógép pontos részleteivel és árával. Több különböző változatot dobnak piacra, akár egészen nagy kijelzővel és sok memóriával.

A Dell Studio Hybrid PC névre keresztelte a megoldást, amely a nettopok és netbookok alapötletére épít és elsősorban méreteivel igyekszik hódítani. A cégnek sikerült egy egészen kicsi házzal előállnia, és bár a megoldás kifejezetten asztali jelleget ölt, a processzor feladatát mégis az Intel mobil alkalmazásokba szánt fejlesztése látja el. Lássuk, mivel is szúrnák ki a vékony pénztárcájú vásárlók szemét!


A több színben pompázó burkolat mérete egészen pontosan 196,5 mm x 71,5 mm x 211,5 mm, ez a cég szakemberei szerint 80 százalékkal kisebb, mint egy átlagos asztali PC. Mindegyik modellben ikermagos mobil Core 2 processzor dolgozik, amelyet a Vista Home Basic, illetve Home Premium változata, 1-3 GB DDR2 memória, a drágább modellek esetében a Dell saját 19, illetve 20 hüvelykes kijelzője, 160-320 GB közötti merevlemez, Intel X3100 integrált grafikus vezérlő, 5.1-es hangzás, valamint egyéb finomságok egészítenek ki. Az optikai meghajtó szerepében egy Blu-ray/DVD/CD kombó megoldás jelenik meg, ez opcionális, vagyis akár el is hagyhatjuk.


A processzor órajele típustól függően 1,86 vagy 2 GHz, a legolcsóbb változatnál pedig elmarad a kijelző. Így érték el az 500 dolláros árat, amely kedvezőnek mondható, míg az erősebb testvérek esetében ez fokozatosan éri el az 1100 dollárt, nyilván a pontos belső összetételtől függően. A lényeg amúgy is a méreten van, így a cég reményei szerint azok is beruháznak majd egy-egy ilyen készülékbe, akiket az esetlegesen magasabb ár amúgy elriasztana. Korábban arról is beszéltek, hogy a burkolat teljes mértékben újrahasznosított anyagokból készül, ez azonban a bejelentésből nem derült ki.


A cég arról is beszámolt, hogy az nVidia által leszállított hibás grafikus vezérlők az ő laptopjaikban is helyet kaptak. Utóbbi korábban azt állította, hogy a bibi egyedül a HP-t érinti, a tokozásban felhasznált gyengébb minőségű anyag azonban a jelek szerint már cégeket is lépésekre késztet. A hiba egyébként csíkokban, maszatokban manifesztálódik, illetve az is előfordulhat, hogy a kijelzőn nem jelenik meg a kép.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Franky25 #30
    JTBM Média Center a neve, ami külön erre a célra van kialakítva. Nem akarok hazudni, de 40-60 ezer körül mozog. HD filmek nézésére elsősorban.
  • fflx #29
    A commentedben leirt problemara szerintem egy PS3 lenne a legfrappansabb megoldas, de ha mindenkepp PC-t akarsz, akkor ezt a tesztet erdemes megnezni: link
  • foregister #28
    HTPC-nek pont nem megfelelő a hangkimenet miatt. De ha tartja az 500 dolcsit akkor normális áron van.
  • lac14 #27
    ha tv mellé akarná vki,akkor már inkább egy médiaszerver
  • JTBM #26
    Megnéztem a Dell Studio Hybrid gépet, a video kártyája intel X3100.
    Nekem soha sem volt, de érdekelne, hogy le tud-e játszani egy 1080p-s filmet...
    Attól tartok, hogy a válasz az, hogy nem...
  • JTBM #25
    Már én is régóta keresek olyan kis PC-t, amit hozzá lehetne kötni az 1080p-s TV-mhez és lehet rajta nezetni, HD filmeket nézni és talán játszani is.

    A laptopomat szoktam rákötni, de az nekem munkaeszköz és mindig kell.
    Ráadásul a laptop éppen csak le tudja játszani az 1080p-s filmeket Core2 Duo 2GHz + 2GB RAM + 8600GT + CoreAVC codec konfiggal.

    Van valakinek gyakorlati tapasztalata HD lejátszás tekintetében az új AMD kártyákkal - HD 4850 és HD 4870?
  • dez #24
    "(a vista gui tobbnyire csak a 2d-s texturazoegyseget jaratja a directx-bol, de videodekodolashoz sem kell mas)"

    Jobb lenne, ha most már inkább nem írnád le, amiben nem vagy biztos, mert a videodekódoláshoz édeskevés a 2D textúrázás. (Az csak a scale.)
  • dez #23
    " display alatt ha monitorra gondolsz, akkor egyáltalán nem rossz, most miért lenne rosszabb mint egy asztali moncsi?."

    Talán mert a legalacsonyabb fogyasztásra törekszenek, ezért kis fényerejű a háttérvilágítás, és az amúgy sem túl jó TN panelek közül is vacak van előtte (legkevésbé szórja a fényt -> vakít és kicsi a betekintési szög), mert az engedi át a legtöbb fényt a kevésből...
  • dez #22
    Inkább mögé. ;)
  • avman #21
    pakolj már szóközt a vesszök elé, köszi... :D (tudom, én meg írjak nagybetűt is néha)