Berta Sándor

A zeneipar egyetlen esélye - együttműködés a nettel

A legnagyobb problémát a nemzetközi zenei élet, a kiadók számára az elmúlt években a feleslegesen, az online terjesztés elleni szélmalomharccal elvesztegetett idő jelenti.

Jól bizonyítja ezt, hogy napjainkban gomba módra szaporodnak a különböző zenei portálok. A zeneipar most már szívesen bekapcsolódna a fejlesztésekbe és a programokba, azonban sok helyen közel sem várják tárt karokkal. Jó példa a fejlődésre a djtunes.com nevű honlap, amely nemcsak letöltőhely, de megjelenési lehetőség és közösségi portál is egyben a pályakezdő zenészek számára.

Az oldal folyamatosan bővíti szolgáltatásait, a múlt hét óta például a regisztrált tagoknak lehetőségük van arra, hogy a műveiket maguk jelentessék meg és értékesítsék. "Véleményem szerint a zeneiparnak csupán egyetlen esélye van: együtt kell működnie az internettel és nem ellene dolgoznia. A művészek és a felhasználók is egyre inkább felfedezik maguknak a világhálót, hogy miként használhatják ki a benne rejlő lehetőségeket, hogyan hozhatnak létre hálózatokat és ilyen módon miként kaphatnak nyilvánosságot. A zeneiparnak nem lenne szabad feltartóztatnia ezt a folyamatot. A legjobb megoldás hosszú távon az lehet, hogy ha a zenészek és a producerek együtt aknázzák ki az új médiákban rejlő lehetőségeket" - jelentette ki Timo Becker, a djtunes.com társalapítója.

"A honlapunk jó példa erre. A pályakezdő művészek gyakorlatilag kockázat nélkül bemutatkozhatnak, nem kell, hogy sok pénzük legyen. A másik oldalon a producerek és a kiadók könnyebben figyelhetnek fel az olyan tehetségekre, akikről egyébként nem is szereznének tudomást" - tette hozzá a szakember. A djtunes.com két éve működik, a feltöltött MP3 formátumú, másolásvédelem nélküli dalok 0,99 és 1,99 euró közötti összegért tölthetők le.

Timo Becker elmondta, sikerük legjobb bizonyítéka, hogy a havonta átlagosan 15-25 százalékkal nő a regisztrált tagok száma és a forgalom. A látogatóik pedig naponta átlagosan 50 000 dalt hallgatnak meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • god25 #10
    Ez csak 1 esély! Ez még nem jelent számukra követendő példát. Előbb a torrent oldalakról lezhúznak mindent bőrt (már, akiről tudnak). Utána mehet a netre...
  • wOlFbYTe #9
    A zeneszámmal megvásárolod a reprodukálásra vonatkozó jogot is.
    Azaz ha akarod, felteszed LEGÁLISAN annyi DVD-re, CD-re, PMP-re, amennyire csak akarod saját felhasználásra.

    Míg a boltban megvásárolt DVD, CD ha karcos lesz/elveszik/eltörik, akkor buktad a pénzed. És még csak nem is reprodukálhatod - egyetlen backup copy lehet, már amelyik kiadó ehhez hozzájárul a policy-ban.
  • Kurosora #8
    "A bolban olcsóbban megkapom"

    Vagy ha netről rendelek, akkor ismerek egy külföldi kiadót(!), ahol 12 euró a CD, és a postaköltség mindössze két euró, ami független a rendelt cd mennyiségétől. És persze elsőbbségivel küldik...
  • gombabácsi #7
    Én szinte nem is hallgatok olyat amit reklámmal kell eladni és hatalmas manager gárdával... :D Szóval a kiadók haljanak ki szépen, meg azok a bandák is akiket így kell eladni.
  • waterman #6
    erre utaltam, hogy a kiadók egy szimpla webes felülettel kb a kiadások 95%-át megtakarítanák, mivel nem kéne cd-t nyomni, nem kéne semmit csinálniuk, csak a szervert életben tartani. ennek ellenére durvább áron adják a zenét a neten, mint a boltban - amig ez így lesz, addig a felhasználók más "források"-ból merítenek..
  • zotyaxxx #5
    Nem azért de van olyan ...ember aki innét vesz bármit is??
    Az árak...
    Rákerestem a metallicára "Nothing found :("
    Jó mondom akkor megnézek mást.
    pl.:
    Madonna Hung up (most tessék kapaszkodni!)
    mp3128 1.49 €
    mp3320 1.99 €
    És ez 1db szám!
    Aztán közli, hogy 25% kedvezménnyel megvásárolhatom az egész albumot "mindössze"
    mp3128 20.09 €
    mp3320 26.89 €
    ...
    Ha normálisnak mondtható minőségben akarom hallgatni akkor ki kell hogy fizessek a teljes albumért 26.89x250=6722Ft-ot!!!
    A bolban olcsóbban megkapom, és az legalább wav...
  • waterman #4
    hát ha jól akarnak működni, akkor tegyék az egészet torrent alapúvá és mondjuk havidíjassá. ha nem fogják fel, hogy egy zene mp3-ban nem ér annyit, mint egy zeneszámra vetített ára egy cd lemeznek, addig ez a 250-500 forintos vételár/zeneszám sokakat visszariaszt (esetleg a lossless változatot adhatnák ennyiért). viszont egy mozijegy áráért szívesen lennék tag havonta.
  • mrzed001 #3
    Hát nemtom. Én már kb 1990 utáni zenéket nem is igazán hallgatok.
    A rockballadák kihaltak, a metálosok túl komolyra veszik, minden másból meg csöpög a nyál.
    A kiadók tőlem éhen veszhetnek, meg a zenészek nagyrésze is.
    Majd ha jön egy újabb Queen szintű (minőségi művész nemegylemezes) banda, azt meghallhatom, elmegyek a koncertre, megveszem, a sok silány sz@r meg nem is baj ha kipusztul.
  • nylchq #2
    A zenészek is rájöhetnének, h lassan szinte nincs szükség kiadókra, hanem elég ha jó weboldalakra (mint pl. ez a "djtunes") felrakják és értékesítik a számaikat. (és ha nagyon ragaszkodnak a cd-s kiadáshoz, akkor az innen befolyt összegből még mindig kiadhatják lemezen is limitált példányszámban, amit mondjuk a saját oldalukról meg lehetne rendelni -és már megint nincs szükség a kiadóra :) )
    A magyar zenészek meg rájöhetnének, h ha angolul nyomulnának akkor az ilyen weboldalak segítségével több számot adnának el, mint amennyi lemezt eddig összesen itthon :D
  • bertino #1
    "A legnagyobb problémát a nemzetközi zenei élet, a kiadók számára az elmúlt években a feleslegesen, az online terjesztés elleni szálmalomharccal elvesztegetett idő jelenti."

    na most ez a szó vagy szélmalomharccal, vagy szánalomharccal

    de, hogy nem szálmalomharccal, az biztos...