MTI

Válás SMS-ben Egyiptomban

A hevesvérű férj három SMS-ben is válást helyezett kilátásba, mert felesége nem válaszolt telefonhívására - az asszony most erre hivatkozva kéri a bíróságtól annak igazolását, hogy ő valójában már elvált asszony.

Az esetről az Al Ahbar című egyiptomi kormánylap számolt be csütörtökön. A saría, a Korán szövegén alapuló iszlám törvénykezés értelmében a férfinak nem kell bírósághoz fordulnia, ha véget akar vetni a házasságnak, ehhez elég, ha háromszor egymás után kijelenti, hogy elválik feleségétől. Ikbal Abul Naszr asszony, aki mérnök Kairóban, éppen erre hivatkozva fordult a bírósághoz, ugyanis férjétől három SMS-t kapott mobiljára a következő szöveggel: "Válok, mert nem válaszoltál a férjednek."

Az ilyen félreérthető helyzetek elkerülése érdekében több muzulmán országban, például Malajziában tiltják a válás kimondását SMS-üzenetek alapján. SMS vagy sem, Egyiptomban igen magas a válások száma, a hivatalos statisztikák szerint hatpercenként véget ér egy házasság Az azonban nem derült ki a jelentésből, helyt adott-e a bíróság a férji SMS-eknek, amikor azokra hivatkozva az asszony fordult a joghatósághoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!