Berta Sándor

Ujjvezérlés PDA-khoz

A Microsoft kutatói olyan új megoldást fejlesztettek ki, amelynek a segítségével a felhasználók akár az ujjbegyükkel is irányíthatják a PDA készülékeiket és a képernyő egy kis részét is elérhetik.

A Shift nevű program használatakor először a teljes ujjfelületet el kell helyezni a kijelzőnek azon a részén, amely az adott személyt érdeklő információkat, mappákat tartalmazza. Amennyiben egy adat jobban érdekli, akkor elegendő csak egy kicsit tovább nyomva tartani rajta az ujjbegyet és a funkció máris aktiválódik. Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy a felhasználó egy felugró ablakban részletes képet kapjon a kiválasztott területről és az ujjának lassú mozgatásával mint egy célkereszt segítségével megjelölheti a számára fontos részt vagy részeket. Vagyis gyakorlatilag az emberi ujjat számítógépes egérként használhatják a PDA-készülékek tulajdonosai.


A Shift megkönnyíti az aprócska képernyőn való navigációt

"Szeretnénk, ha az emberek éreznék, hogy ezzel a praktikus megoldással ellenőrizhetik és irányíthatják ezt a technológiát" - jelentette ki Patrick Baudisch, a projekt vezetője. A Shift csak akkor kapcsol be, ha a felhasználó hosszú ideig, de legalább a másodperc tört részéig lenyomva tartja az ujját a kijelzőn. "Fontos, hogy ez az eszköz csak akkor segít az embereknek, ha ők ezt valóban igénylik. Ugyan mások is kifejlesztettek már hasonló programokat, azonban itt egyszerre használhatjuk az ujjunkat és a PDA-khoz kapcsolódó különleges tollat. Ráadásul az alkalmazás az eredeti mértékűnél sokkal érzékenyebbé, nagyobb teljesítményűvé varázsolható" - hangsúlyozta a szakember.

A megoldás a Marylandi Egyetem kutatói által az 1980-as években kifejlesztett úgynevezett Offset Cursor rendszerre épül, amely lehetővé tette, hogy a felhasználók az ujjaikat optikai segítségként használhassák, ezáltal pontosabban jelölhessék meg az őket érdeklő információkat, fájlokat vagy mappákat. A technika azonban nem terjedt el, ennek a Microsoft Research munkatársai szerint három oka volt. Először is az embereknek mindig tudniuk kellett, hogy éppen hova helyezik az ujjaikat. Másodszor nem érhették el a képernyő széléhez közeli területeket és végül gondban voltak, ha a kurzor nem találta el pontosan az adott nappát, csak ha az kellően nagy méretű volt.


A redmondi konszern mérnökei érdekes kísérletet végeztek el. Tizenkét személyt kértek fel az eredeti Offset Cursor és a Shift használatára, akiknek az érintőképernyőn felbukkanó különböző méretű célobjektumokat kellett megjelölniük. A legkisebb célpont 6x6 képpontos volt, azonban a Shift képes akár egyetlen pixel megjelölésére is. "A legnagyobb előny a megoldás technikai egyszerűségében rejlik. Segítünk a felhasználóknak, hogy megtanulják új módon használni az ujjaikat" - mondta Daniel Vogel, a Torontói Egyetem doktorandusza, a projekt egyik résztvevője.

Baudisch szerint az új program a jövőben az érintőképernyők eddiginél jelentősen könnyebb használatát teszi majd lehetővé, ráadásul a technológia beépíthető akár mobiltelefonokba vagy notebookokba is. Így akár a kisebb méretű képernyőkön is teljes értékű információkat jeleníthetünk majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #26
    hmm most újat mondok azzal h ha aszondom h én eddig is az ujjammal használtam a pdamat amikor lusta voltam előveni a stylust?
  • wanek #25
    Az írásra nekem van egy fullscreen keyboard felinstallálva.
  • wanek #24
    A navigációnál úgy vannak fenn az ikonok, hogy egy virsliujjú is tudja használni...
  • uniu #23
    Navigacional jol jon a kezzel valo bokodes.
  • Gerygrey #22
    Én sem feltűnőségi viszketekségből nyomkodom, hanem mondjuk mert k***a unalmas az út a Gyöngyösi utcától a Köki-ig metróval, és inkább irkálok ide a PDA-ról, minthogy bamba fejjel bámuljak a semmibe mint a többiek.

    Telefonszámot én is simán beírok ujjal, de itt most főleg apró részletek precíz betájolásáról van szó, mint például a térképen egy vékony kis utca, vagy a virtuális billentyűzeten, ahol kb 15 pici billentyű van a pár centi szélességű kijelzre zsúfolva.
  • asysoft #21
    Nézd meg a videót, addig én sem értettem.
  • wanek #20
    Velem még nem fordult elő (és nem is fog), hogy olyankor akarjak PDA-t használni, amikor nem tudom normálisan használni (a notebookomon is utálom a tapipadot, nem is használom, hanem külső egeret dugok be). Nem járok villamossal (és egyéb tömegközlekedési eszközzel sem), tehát nekem nem hasznos :) De ha járnék, akkor sem ott nyomogatnám (nincs feltűnési viszketegségem), maximum zenét hallgatnék róla, és ahhoz elő sem kell vennem.
  • kvp #19
    A megoldas elodje feljebbtolta a kurzort az ujjhoz kepest, hogy lathato legyen. Ez a technika pedig intelligens modon zoom-ol be az ujj ala es teszi ki alola a kepet. Ennek az elodje a windows menuit megjelenito kod, ami normal esetben jobbra lefele goget le egy menut, de ha igy nem ferne el a kepernyon akkor athelyezi. A jobb also sarokbol pl. balra fel rakja ki a menut. Ez tenyleg ujdonsag, es pl. a microsoft surface tanulmanyban is hasznalhato lenne. (sot a legtobb grafikus meg egerrel is tudna hasznalni, mivel igy elozetes nagyitas nelkul lehetne pixel pontosan kepeket kijelolni viszont nem logna allandoan a kepernyon a nagyito ablak)
  • rolika #18
    Én akkor szoktam ujjbeggyel kezelni a pda-t, amikor autóban telefonálok: gombbal előhívom a billentyűket, és ujjal bepötyögöm a számot.
    Csak azt nem értem, ez miért is újdonság.
  • Sepp3 #17
    ez egy fokkal jobb móka...

    Microsoft Surface