Gyurkity Péter

Brit rendőri vezető az azonosítókártyák ellen

Több magánszemély és szervezet után az egyik brit rendőri vezető is kikelt az azonosítókártyák tervezett rendszere ellen, amely szerinte potenciális biztonsági problémát jelent majd az alkotók és az állampolgárok számára egyaránt.

Colin Langham-Fitt, a Suffolk megyei rendőrség első embere a ZDNet-nek adott interjúban beszélt ellenvetéseiről, kiemelve, hogy egy központi adatbázis létrehozásának ötlete már csak azért sem jó, mert a hackerek elsődleges célpontnak tekintik majd. A rendszer feltörése révén megszerzett adatokat ezt követően jó pénzért tovább lehet adni és máris adott az azonosítási és biztonsági káosz, amely a bűnözési mutatók újabb megugrását eredményezheti.

Langham-Fitt többek között elmondta, hogy a gyanúsítottak ujjlenyomatának végleges megőrzése sem megfelelő megoldás, hiszen az érintett személyek egy részét sosem fogják bűnösnek találni. A központi azonosító adatbázis pedig a hackerek, biztonsági szempontból veszélyesnek ítélt személyek és csoportok aranybányájává válhat. Véleménye szerint felesleges tökéletes védelemről beszélni egy olyan világban, ahol a NASA rendszerét is feltörték, a tervezett óriási költségek - mintegy 5,7 milliárd font, vagyis nagyjából 1800 milliárd forint - pedig szinte elviselhetetlen terhet rónak éppen azokra, akik majd szenvedő alanyai lesznek ennek a rendszernek.

Természetesen a rendőri szervezetek körében nem mindenki gondolkodik hasonlóan és sokan támogatják az adatbázis létrehozását. Phillip Webb, a Police Information Technology Organisation (PITO) első embere például hihetetlenül hasznos eszközre számít, amely segíthet megoldani a problémás bűnügyeket. Példaként említette, hogy a brit rendőrség birtokában jelenleg 1,2 millió olyan ujjlenyomat van, amelyet a megoldatlan esetekben nem tudnak személyekhez kötni. Azt azonban Webb is elismerte, hogy várhatóan személyiségi jogokat sért majd az azonosító és a rendőrségi adatbázisok összekapcsolása, ezért az adatokat a legtöbb helyen vádemelés hiányában nem tarthatják meg.

A tervezett brit rendszert több alkalommal kritizálták, olykor kormányzati hivatalok részéről is, de számos szervezet és magánszemély is kifogást emelt az inkább biztonsági problémának tekintett projekt ellen. Legutóbb a tesztelések hiányát említették, emellett pedig a hatalmas költségek bukkannak fel leggyakrabban hátrányként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #8
    A problema az, hogy ha letezik egy ilyen adatbazis, akkor az abban tarolt kulcsokat csak ott szabad hasznalni. Ha ez a kulcs biometrikus adat, akkor azt a tipusu biometrikus adatot mar sehol mashol nem lehet biztonsagosan felhasznalni, mondjuk polgari celra. Ha minden biometrikus adatunk tarolva van egy helyen akkor semmilyen biometrikus azonositast nem hasznalhatunk magancelra. A rendszer masik hatranya hogy biometrikus kulcsot nem lehet frissiteni, mivel ezek fixek es a szemelyre jellemzoek. Igy a biometrikus adatok csak a szemelyek azonositasara alkalmasak, tehat nem jelszo hanem csak felhasznaloi nev helyett alkalmazhatoak.

    Egy biometrikus adatbazis tehat csak annyit er, hogy az allam szamara minden ember nevtablat hord es igy konnyebb azonositani. Ha ez az adatbazis kikerul az allami iranyitas alol az pont olyan lesz, mintha mindenkinek kotelezo lenne kituzokent hordani a szemelyi igazolvanyat. Haboru eseten vagy rendkivuli allapotkor meg elfogadhato, de egy mukodo demokraciaban ez valoszinuleg zavarna az emberek egy reszet. (a legtobb embert nem, elvegre a sarga csillagot is sokan elfogadtak)
  • Mice #7
    "aminek a tagjai nem ellenőrzöttek és nem védettek. " lol majd valszeg ha egy ekkora aranybányához akarnak hozzáférni majd kirakják magukra, hogy terrorista meg hacker kollaboráns vagyok.. majd pont egy ekkora adatbázishoz való hozzáféréskor ne vigyáznának saját magukra az ellenőrzéseknél..
  • Mice #6
    azért te is elég lol vagy. egy mindentől elég távol levő hálózatnak mi értelme van? oda is el kell jutnia valahogy az infónak. secure channelek márpedig nincsenek. elég egy-két hely ahol korruptak a zsaruk és ahol van joguk hozzáférni e adatbázishoz és akkor mi van? miért kell azt hinni, hogy egy hacker csak a net felől közelíthet. bárhol ahol van egy olyan összekapcsolt hálózat amelyinél bármelyik végponton eléred az egész tartalmát innentől kezdve támadható. szerintem hülyeség azt hinni, hogy létrehozhatsz egy olyan támadásoktól mentes hálózatot amit szinte naponta kell elérned, onnan adatokat kiolvasni/letárolni
  • Mike #5
    mégnagyobb az, aki nem gondolja azt, hogy nem lesznek adatlopások
    adatot lopni, manipulálni lehet belülről is
  • kukacos #4
    Vicces a hír, a brit személyi igazolványról van szó, csak akarnak bele ujjlenyomatot is tenni. Ugyanis jelenleg nincs semmilyen azonosítási lehetőség - belföldi repülőjáratra is útlevéllel mehetsz csak. Azért megnézném, ahogy pl. a magyar személyi igazolványt meghekkelik bűnöző elemek... :)
  • waterman #3
    épp azért akarnak adatbázist csinálni, hogy minden rendőri egység, vagy legalábbis a nyomozók elérjék és használhassák.. a 21. században nem hiszem, hogy egy föld alatti bunkerben egy világtól elzárt számítógépparkot akarnak lértehozni, ahova az épp aktuális "gyanús" ujjlenyomatot pendriveon vinné le a szaki azonosításra.. biztos vagyok benne, hogy valahogy igenis az internetet használnák átvivőnek, de mondjuk titkosított VPN hálózatot használnának vagy mittudomain..
  • bunny #2
    Nagyon idióta, aki azt hiszi, azért mert valami adatbázisban van máris a hackerek célpontja lehet. Miért kellene nyílt hálózatra kötni például? Laikus számára adatbázis, server, hálózat = INTERNET. Ez egy nagy sületlenség.
    Meg akarod védeni a géped a hackerektől, ne rakd az internetre, vagy olyan hálózatra aminek a tagjai nem ellenőrzöttek és nem védettek. Ennyi.

    Azonosító kártya persze tényleg hülyeség, de az is vicc, hogy megfelelő rendszerek hiányában hiába van meg a szükséges információ, ha nem lehet hozzáférni.
  • AranyKéz #1
    Nagyon idióták ha centralizált adatbázist akarnak létrehozni.