Gyurkity Péter

Kitálalt a Sony vezére

A cég vezérigazgatója meglehetősen őszinte nyilatkozatában a japán vezetőkkel folytatott vitái mellett saját hibáit is elismerte, amelyek tovább súlyosbították a többszörös tavalyi fiaskót.

Howard Stringer a Wall Street Journal munkatársának adott interjújában szokatlanul nyíltan beszélt a cég vezetésén belüli súlyos vitákról, valamint saját szerepéről, amely szintén nem járult hozzá a vállalat hírnevének javításához. Megtudhattuk, hogy a vezérigazgató és Ken Kutaragi, valamint a mögötte álló japán vezetés több alkalommal összekülönbözött, a laptopakkumulátorok visszahívásában pedig maga Stringer követett el baklövést.

Maga az interjú azon beszélgetésekre hasonlít, amelyekben a leköszönő vezetők alaposan kitálalnak a belső viszonyokról, kollégáikat és saját döntéseiket is kárhoztatva. Stringer elmondása alapján a PlayStation konzolok atyjaként tisztelt Kutaragival a kezdetektől fogva folyamatosan összeütköztek, emiatt utóbbi több esetben is félrevezette, vagy ilyen-olyan módon odapörkölt a vezetés többi tagjának. Példaként említi, hogy a PSP Las Vegas-i bemutatójára elfelejtette meghívni a készüléket gyártó Sony elektronikai részlegének vezetőit, saját kommunikációját pedig minimálisra csökkentette a többi igazgatóval. Ennek volt köszönhető, hogy felfelé buktatták, hiszen az SCEI vezérigazgatójaként már elvesztette korábbi szerepkörét.

Maga Stringer meglehetősen érdekesen nyilatkozott saját szerepéről. Kiderült, hogy a laptopakkumulátorok problémáiról nem saját kollégái, hanem Michael Dell, a Dell cég elnöke tájékoztatta, aki úgy döntött, közvetlenül a Sony vezéréhez fordul panaszával. Ezt követően Stringer a saját szakállára úgy határozott, hogy hallgatnak az incidensekről, ami később alaposan visszaütött, hiszen a céget azzal vádolták, hogy szándékosan igyekezett eltussolni a laptopok problémáit.

A vezérigazgatót a cégen belül is elmarasztalták, mert a mai napig nem vásárolt magának lakást Japánban, kizárólag hotelekben száll meg, ha az országban tartózkodik. Stringer erről annyit mondott, hogy jobban kellett volna színlelnie, ki kellett volna tűznie zászlaját, még ha ott élni jóval kényelmetlenebb és kevésbé barátságosabb is. Érdekes kijelentés ez a jelenlegi első ember részéről, kíváncsian várjuk, milyen reagálásokat vált ki a vezetés többi tagjából.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • s1lkforrent #29
    "The virtual world is going to be a serious sausage fest. " Tökéletesen egyetértek.
  • sudyke #28
    Koszonom a megerositest!
    OFF merre lax?
  • dez #27
    Vagy ha valaki inkább HD-ban akarja megnézni (meg egy jópofa játékot is): link
  • D0C #26
    pár ilyen hír és kezdeményezés és a "leamortizálódott név" újra a régi fényében fog csillogni.
    nem kell sok, hogy az emberek visszanyerjék a hitüket, csak lássák, hogy a sony ilyesmire is képes, nem csak szövgelésre.
  • NEXUS6 #25
    Ugyee?!!!;)))

    Bakker kell vennem egy PS3-mat és be kell költöznöm a mátrikszba!!!

    Én csak azt nem értem, hogy mi a fenét csináltak a kávézáson kívül a Sony marketing szakemberei az utóbbi 3 hónapban, amikor ekkora durranás volt a zsebükben????
    Olyan mértékben hagyták leamortizálódni a PS márkanevet, hogy az hihetetlen.

    Na kíváncsi leszek, hogy az olyan oldalak, mint az 576 konzol, ami sportot űzött belőle, hogy mindennap 3 Sony rémhírt hozzon le, hogy fogja összegyűjteni a nyálát, hogy ezekután nyalhosson nekik!
    ;)))
  • Natsuto #24
    Szintén ugyanez a tapasztalatom mint Sudyke-nek. Lassan hat hónapja vagyok Japánban, de egy rossz szó vagy bármiféle diszkrimináció nem ért eddig. Viszont a japánokról terjedő "urban legendek" vagy előítéletek egy sora dőlt meg már eddig is.
  • dondore #23
    mar NEM kell...
    eldobtam a zagyam
  • dondore #22
    vmi linket dobhatnal Nexus...
    lecci, lecci, lecci..
  • NEXUS6 #21
    A zistenit!
    Még egy urban legend-del kevesebb!!!

    ;)))
  • sudyke #20
    Kedves Teddybear!
    Sajnos nem tudok veled egyeterteni... Lassan 5 evet eltem itt, es en nem talalkoztam ilyen problemaval, sot mint Gaijin sokkal kedvesebbek velunk mint masokkal. A vonaton persze megbamulnak, foleg a tavolabbi varosokban, falvakban. Eddig akarhova mentem, korbenyaltak a seggunket. A munkakorulmenyekrol ugyanez a velemenyem. A cegnel ahhol dolgozom, gyakran jarunk sorozni a General Manager-el, es egy szakaccsal, munka kozben ha talalkozunk valtunk egy par kedves szot, de SEMMI olyasmi mint ami a regi Japanokrol hiresztelve van kulfoldon. A ceg nagyfonoke aki a japan szalloda szovetseg elnoke sosem sajnal egy par percet beszelni velem ha eppen talalkozunk, es mindig megkerdezi, hogy van-e valami amivel segitheti az itteni eletemet.

    Piszkosul nincs igazad...