Napi Online

Dell-központ nyílt Pozsonyban

A Dell számítógépgyártó megnyitotta Pozsonyban európai kereskedelmi központját, amelynek hatósugara a Közel-Keletre és Afrikára is kiterjed.

Európában itt van a cég harmadik legnagyobb központja Írország és Nagy-Britannia után, a gyors felfutás a képzett és megfelelő nyelvtudással rendelkező munkaerőnek köszönhető. Különösen az nyomott sokat a latban, hogy az itteniek az angol mellett németül is tudnak - mondta a megnyitón Paul Bell, a Dell Európáért felelős alelnöke.

A több mint 20 ezer négyzetméter területű, 11 szintes belvárosi épület a társaság első olyan központja, ahol egyszerre több tevékenységet integrálnak, a pénzügyitől a marketingen és emberi erőforrás-gazdálkodáson keresztül egészen a műszaki háttérmunkáig és értékesítésig. Bár a cég csak 2002-ben vetette meg a lábát Pozsonyban, jelenleg már 1500 főt alkalmaz itt és Veit V. Dengle, a társaság szlovákiai vezérigazgatója szerint a kereskedelmi központ néhány éven belül már legalább 2100 alkalmazottnak ad munkát. A cég 2007 októberében Lengyelországban nyitja meg számítógépgyárát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!