Gyurkity Péter

Vista: utolsó tesztverzió és megjelenés

Elérhető a Windows Vista utolsó tesztváltozata, az RC2, amely gyorsulást nem hoz, viszont tovább csökkenti a megmaradt hibák számát. A Microsoft optimista, külső megfigyelők azonban vitáznak a megjelenés időpontjáról.

A szoftvercég ezúttal is saját oldalán tette elérhetővé a fejlesztés alatt álló operációs rendszer újabb tesztváltozatát (32 és 64 bites verziót egyaránt), amely a Release Candidate 2 nevet kapta, így minden bizonnyal az utolsó lesz a sorban. Ezt követően már az RTM, vagyis a sokszorosításra kész verzió várható - a redmondiak szerint időben, vagyis novemberben a nagyvállalatok, januárban pedig mindenki más belekóstolhat a Vista végleges verziójába.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Az első beszámolók szerint az RC2 (build 5744) újabb előrelépést jelent a korábbi verziókhoz képest, még ha jelentős gyorsulásról, vagy az erőforrások mérsékeltebb felhasználásáról nem is beszélhetünk. A Microsoft belső kommunikációja szerint a meglévő hibák száma szeptember 22. óta 2470-ről mintegy 1400-ra csökkent, van még tehát tennivaló, mielőtt a végleges változat megjelenik. Az RTM jelölésű verziónál legfeljebb 500 ilyen hibát tűrnek meg, a megjelenés pedig már nagyon közel van. "Némileg szkeptikusan viszonyultunk a hivatalos megjelenési dátumokhoz, ám a csapat jól halad előre, a teljesítmény, a megbízhatóság és kompatibilitás terén" - írta Rick Sherlund, a Goldman Sachs elemzője.

Nagy is a vita a külső megfigyelők között, akik közül többen - főként a Gartner - úgy vélik, a Microsoft maga is jobban járna egy húsvéti debütálással. Ők azzal érvelnek, hogy a januári megjelenés miatt sokan visszatartják majd az ünnepek körüli vásárlásokat, igaz, azt is elismerik, hogy technikai szempontból semmi nem indokolná a halasztást. Az biztosnak tűnik, hogy a kalózmásolatokat minden eddiginél jobban igyekeznek kiszűrni, és az aktiválás mellett a folyamatos ellenőrzésnek is fontos szerep jut majd.

Aki tehát szeretné kipróbálni, hogyan viszonyul a Vista jelenlegi konfigurációjához, az nekiláthat letölteni az operációs rendszer utolsó nyilvános tesztverzióját. Kérdés, hogy a két megjelenés (november és január) közötti időszakban milyen arányban fogják feltelepíteni a szoftver a türelmetlen felhasználók, a korábbi tapasztalatok alapján valószínűtlennek tűnik ugyanis, hogy mindenki kivárja a számára kijelölt időpontot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ZSOOLT2 #158
    Nem lesz olyan nap-óra-perc-másodperc jellegű visszaszámlálás, mint ami a Defcon c. játéknál volt?
  • Magnificat #157
    omg, voltam a Vista bemutatón, amit az egyetemen tartottak, és meggyőzött... de nem arról, hogy használni fogom...
  • BiroAndras #156
    Hát én is többnyire programokat használok, de ennek ellenére nekem nem mindegy, hogy hogy néz ki az OS. Nyílván más is így van ezzel, mert linux-ra is csinálnak csicsás GUI-t.
  • Magnificat #155
    de pl ha netezik az illető... mit lát? a képernyő 95%-án a bööngészőt (én esetemben mondjuk firefox, így mégcsak nem is az explorer... ott még érthető lenne). Vagy mondjuk office, ott 95% office táblázatok, ennek a skinje az office-é, és nem az vistáé... Mondjuk nálam még emellett Maya, Photoshop, ott is max a startmenü az, ami látszana a Vista skinből... Hidd el, sok ember valamilyen programot HASZNÁL, ami eltakarja a képernyőt, gyakran a startmenüt is, stb...
    btw holnap lesz itt az egyetemen Vista bemutató + programozásáról előadás, majd arra becsorgok...
  • BiroAndras #154
    "Az uit a grafikus kártya fogja kezelni aero esetében directX 10 nél majd."

    DX9-nél is.

    "Akinek kevés ramja van az használja az OS-t a régi Windows skinnel ennyi, az nem zabál."

    Azért nem csak emiatt eszik több ramot, hanem a több szolgáltatás miatt is.

  • BiroAndras #153
    "nekem ne szép legyen, úgysem az OS-t akarom bámulni, hanem legyen jó, és gyors"

    Hát, ha csak játszol, akkor lehet, hogy nem számít a kinézet, de sokan mást is csinálnak, és akkor bizony az OS GUI-ját kell bámulni és használni. Én pl. szeretem ha a környezetem igényes kinézetű, és ezrt hajlandó vagyok fizetni is.
  • BiroAndras #152
    "Még ma is van olyan ember akinek nincs legalább 512Mb ramja."

    Akinek nem telik normális gépre, az nem fog Vistát venni.

    "Ez olyan mint nálunk az 1ik számtech teremben a windows 2000. Jó pár perc míg bejön."

    Nekem egy P2 200MHz-es 256 megás gépen is gyors volt.
  • BiroAndras #151
    "deee ez a kép alapján annyit mondok hogy szépnek szép lessz, csak az a kérdés hogy mennyire lessz stabil?!?!"

    Ne a kép alapján ítélkezz. Nézz utánna, vagy próbáld ki. Én kipróbáltam. Már az első béta is atomstabil volt.
  • BiroAndras #150
    "Odaírtam, h FPS, TPS egyéb gépigényes játékokról van szó.
    Ilyen gémek közben nem igazán van időd leírásokat, meg egyebeket böngészni a neten"

    Dehogynem. Néha megállhatok egy kicsit, és akkor van időm gyorsan átfutni a leírást, hogy mit kell csinálni. És ez sokkal kényelmesebb, ha nem kell taszkot váltani hozzá.
    TV-t vagy filmet meg simán nézhetek, azok nem igényelnek nagy koncentrációt.

    "Ha a háttérben nem fut valamilyen win, rentgeteg memóriát és proci időt lehetne átcsoportosítani így a játékoknak."

    Egyáltalán nem. Játék közben a win legfeljebb memóriát használ, de azt is kiswappolja ha kell.

    "Ha meg mindenképpen úgy érzed, h gém közben is kell más célra PC, akkor meg be kell szerezni ~ Pentium III-as gépet, azon már viszonylag használható sebességgel fut az XP is..."

    Sokkal egyszerűbb ugyanarra a gépre kötni egy második monitort.
  • soka #149
    Az uit a grafikus kártya fogja kezelni aero esetében directX 10 nél majd.
    Akinek kevés ramja van az használja az OS-t a régi Windows skinnel ennyi, az nem zabál. Az OS meg ha megfelelő géped van, gyorsabb lesz mint XP. És simán ki merem jelenteni hogy az 5744 gyorsabban töltbe másfél giga ramomnál mint XP. És nem csak gyorsabban töltbe hanem gyorsabb is.
    Kell hozzá egy jó kis proci, sok memória meg egy viszonylag jó 3D kártya azoknak akik szeretik a szuperdesign-t.
    Amúgy ez egyfajta szorgalmazás is az emberek felé hogy fejlődni kéne, nem kéne manapság 256 ramokkal Pistát használni. -> Fejleszd fel a géped, haladj a korral -> akkor majd vehetsz Pistát, ami jó is lesz.