Berta Sándor

Döcögősen indul a Jamba zeneletöltő oldala

Nehezen akar beindulni a népszerű csengőhangokat letöltésre kínáló cég új zenei portálja. Egyrészt problémák vannak a fejlesztés alatt álló digitális másolásvédelemmel, másrészt a zeneiparnak sem igazán tetszik az új szereplő megjelenése.

A Jamba a csengőhangokkal alapozta meg az üzleti sikereit, azonban az elmúlt időszakban egyre kevesebb pénz folyik be ebből az üzletágból. A Verisign adatai szerint a Jamba forgalma az idei esztendő első negyedévében a tavalyi esztendő utolsó negyedévéhez képest 32 százalékkal csökkent, ez pedig elég kedvezőtlen előjel a vállalat számára. Markus Berger-de León, a Jamba ügyvezetője éppen ezért döntött úgy, hogy zeneletöltő oldalt indít. A kezdeti optimizmus azonban úgy tűnik, kezd megfogyatkozni.

Januárban a szakember még úgy nyilatkozott, az új oldal belátható időn belül akár még az Apple iTunes online zenebolt-hálózatának is konkurense lehet. Viszont lehet, hogy az ambíciózus tervekből semmi sem lesz vagy csak kevés fog megvalósulni. Korábban az új site beindításának első időpontjául 2006 első negyedévét jelölték meg, majd ez a dátum május másodikára módosult. Ezután egy szóvivő azt nyilatkozta, hogy a Jamba Music heteken belül elérhető lesz. Most pedig úgy tűnik, hogy a portálnak először a próbaváltozatát fogják csak felrakni és majd később döntenek a végleges oldal beindításáról, feltéve, ha kedvező visszajelzések lesznek a felhasználók részéről.

S hogy mi változott meg január óta? Nos, egyrészt egyre komolyabb problémákba ütközik a Jamba tervezett digitális másolásvédelmi rendszerének kifejlesztése és beüzemelése. A tervek szerint a felhasználók képesek lesznek elküldeni a megvásárolt zeneszámokat barátaiknak, ismerőseiknek a mobiltelefonjukra vagy a számítógépükre, de ők már nem fogják tudni lemásolni vagy továbbküldeni ezeket a fájlokat. Az ötlet jó, ám a megvalósítása nem zökkenőmentes.

A másik, komolyabb problémát az jelenti, hogy egyes zenei kiadóknak nem tetszik, hogy a Jamba olcsón működne. Ez persze a felhasználókat egyáltalán nem zavarná, azonban eddig kevés kiadó volt hajlandó együttműködési megállapodást kötni a céggel. A Jamba Music egy kedvezményes 10 eurós havibérletet kínálna és ezért az összegért cserébe bárki bármennyi zeneszámot letölthetne. Amennyiben valakinek kedve és ideje lenne rá, ezért akár a teljes kínálatot letölthetné. Egyelőre azonban ezek csak tervek és meglehetősen képlékeny a zeneletöltő portál jövője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • muttley00 #8
    Teljesen egyetértek itt mindenkivel. Nekem spec. egy 610Ft-os kis usb kábelt kellett csak vennem és azt teszek a telómra amit csak szeretnék :)
  • apocalypse0 #7
    Szánalmas az egész
    letöltesz 10 csengőhangot, abból már vehetsz egy infrát, adatkábelt vagy bluetooth-t, és azt raksz a mobilodra amit (és amennyit) csak akarsz INGYEN
  • Tetsuo #6
    Pedig marha sokan, pl fél Győr. Tisztelet a másik felének! :)
  • craesh #5
    jaja egyetértek alattam szolokkal. BAN JAMBA de mihamarabb... hihetetlen mennyi pénzt elköltenek a reklájaikra meg minden, de honnan van erre pénz? kötve hiszem hogy valaki tölük töltene...
  • quack #4
    a firefox alatt is megjelenő zenélő popup-jaikkal már nekem is a tököm kivan...
  • ensomhet #3
    Számomra is rejtély, hogy ki ad pénzt ilyen fasságokért...
    Ráadásul Firefox alatt nem is jelenik meg normálisan a weboldal, amatőrség...
  • mitch2006 #2
    Szánalmasak a videocsengőhangok az oldalon, számomra felfoghatatlan kik adnak ki érte pénzt.
  • toyotakacsa01 #1
    Hát remélem hogy miharabb tönkremennek.

    Unom az idióta reklámjaikat.

    Azt se értem ki az az okos, aki képes pénzt adni ilyen baromságokért. Számítógépről nagyon egyszerűen át lehet pakolni a logókat, csngőhangokat.