Berta Sándor

Vezeték nélküli hálózat épül New Orleansban

A Katrina hurrikán pusztítása után az Egyesült Államok déli partvidékén fekvő város vezetői igyekeznek átgondolni, hogyan tovább. Az első ötletek között található egy ingyenes, bárki számára hozzáférhető WLAN-hálózat létrehozása.

Még mindenkiben élénken élnek a pár hónappal ezelőtti New Orleans-i tragédia képei, a szinte a tetőig vízben álló házak, a nagy bevásárlóközpontok tetejére menekült embertömegek, az akadozó és szervezetlen mentés, a mindent elborító szenny, a vízben úszó emberi holttestek és állati tetemek. Azzal már a katasztrófa utáni első napokban szembe kellett nézniük a hatóságoknak, hogy a hagyományos vezetékes távközlési technikákat gyakorlatilag elfelejthetik, egyedül a vezeték nélküli, műholdas vagy mobil kommunikációs eszközöket lehetett megbízhatóan használni.

A New Orleans-i vezetők igyekeznek tanulni a hibáikból és felhasználni tapasztalataikat, ezért célul tűzték ki, hogy mielőbb felállítanak egy mindenki számára ingyen elérhető vezeték nélküli hálózatot. "Az első amerikai városok között leszünk, ahol felépül egy ilyen rendszer. Ebben számos cégre és a magánemberekre is számíthatunk, akik felajánlották a segítségüket" - nyilatkozta Ray Nagin polgármester.


Az élet fintora, hogy a hurrikán előtt törvény tiltotta Louisiana államban a hasonló vezeték nélküli hálózatok kiépítését, mivel azonban New Orleansban jelenleg is rendkívüli állapot van érvényben, a város törvényen kívüli övezetnek minősül. A cél egy 512 kbps letöltési sebességű rendszer létrehozása.

A város híres francia negyedében és a belváros más részein - többek között a Tropos Networks távközlési cég segítségének köszönhetően - már működik a vezeték nélküli hálózat. A tervek szerint azonban a WLAN-rendszer az egész várost le fogja fedni. A szükséges hardvereszközöket olyan nagyvállalatok ajánlották fel, mint az Intel és a vállalatok szakemberei a helyszínen segítettek az üzembe helyezésnél. A helyi telefontársaságok nem igazán örülnek a város által támogatott konkurens hálózatnak, azonban a politikusokat most ez érdekli a legkevésbé.

"A célunk, hogy mielőbb újra meginduljon New Orleansban az élet és ebben egy megbízható WLAN-hálózat kiváló segítséget jelenthet" - mondta Ray Nagin. A tervek szerint a különleges állapotok fennmaradásáig a WLAN-rendszer letöltési sebessége 512 kbps marad, azonban később leviszik majd 128 kbps-ra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • John Wayne #7
    "Az élet fintora, hogy a hurrikán előtt törvény tiltotta Louisiana államban a hasonló vezeték nélküli hálózatok kiépítését, mivel azonban New Orleansban jelenleg is rendkívüli állapot van érvényben, a város törvényen kívüli övezetnek minősül."

    Milyen találékonyak. De vajon mért tiltotta törvény a "hasonló" vezeték nélküli hálózatokat?

    Kíváncsi vagyok, minek net egy árvízkárosultnak...
  • MacrosTheBlack #6
    Dehogynem, van csövi blogger is, annak tuti jó lesz. :)
  • Alfa Of NS #5
    Apokaliptikus táj, puszulás, hullahegyek, katonák mindenütt... jó kis hely lehet most NO
  • Cactus #4
    512kbps sebességű nem véletlenül sem megoldás a jövő tekintetében. Maga az ötlet viszont jó.
  • bundee #3
    itt igazibol nem az az erdekes, hogy arvizkarosultak netet kapnak, hanem ott, hogyha valamit epitenek, perpillanat ujra, akkor atgondoljak annak a teruletnek a jovojet, es elore gondolkodnak az infrastruktura kialakitasarol... nem arvizes pld. de mondjuk ha egy amerikai nagyvarosban utfelbontas van, akkor arra az idopontra a legtobb kozmuszolgaltato igyekszik a sajat munkalatait is koncentralni, igy egy felbontassal megusznak mindent, es alig tart tobb ideig - meg ha mindenki a hazai modszerrel, osszevissza csinalja a dolgokat, akkor welcome to ungarn
  • lazsi #2
    bazdmeg ha valakinek elvitte a víz a házát akkor az nem netezni akar
  • abelr #1
    Hol van a magyarországi árvizkárosultak ingyenes WLAN-hálózataának még csak az ötlete is???