Berta Sándor

Elektronikus kormányzati megoldások Ausztriában

Sógoréknál egyre inkább az elektronikus bíráskodás veszi át a hagyományos bírósági ítélethozatal szerepét. A tervek szerint 2006-tól az osztrák állampolgároknak már arra is lehetőségük lesz, hogy az interneten keresztül jelentsenek fel valakit.

A korábbi évtizedekben megszokott hagyományos bírósági gyakorlathoz képest hatalmas az előrelépés ezen a területen. Thomas Hofmann, a Grazi Tartományi Bíróság IT-megbízottja elmondta, hogy idén június óta az elektronikusan tárolt cégdokumentumok bizonyos összegért cserébe már bárki számára letölthetők a világhálóról. A rendszer lehetővé teszi azt is, hogy bárki hozzáférjen a cégalapításhoz fontos iratokhoz vagy egy társaság alapító okiratához, egy cég adott évre vonatkozó pénzügyi eredményeihez, illetve a legalapvetőbb cégbírósági adatokhoz.

A tervek szerint 2006-tól az osztrák igazságügyi minisztérium honlapján már elérhetők lesznek azok a formanyomtatványok, melyek segítségével bárkit fel lehet jelenteni az interneten keresztül is, vagy egy beadványt is könnyen el lehet készíteni. Mindehhez Martin Schneider, az osztrák igazságügyi minisztérium jogi informatikai részlegét vezető szakember szerint az osztrák állampolgároknak csupán majd egy azonosítókártyára és az ahhoz tartozó kódra lesz szükségük, illetve az osztrák parlamentnek módosítani kell egy törvényt is.

Ausztriában a bírók, ügyvédek, jogászok már most is saját elektronikus rendszert használnak, amely egyaránt biztosít összeköttetést kifelé, de használható az internetre csatlakozás nélkül is. Thomas Hofmann úgy véli, egyértelműen ez a jövő, ráadásul így jóval áttekinthetőbbé és ellenőrizhetőbbé válik a bíróságok, az ügyvédek és az ügyészségek munkája. A remények szerint nemcsak a papír lesz tehát kevesebb az osztrák bíróságokon, de ezzel párhuzamosan az egy-egy ügyre fordított idő is csökkenni fog.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HuAn82 #2
    "Jó" magyar szokás szerint.
  • mrzed001 #1
    Interneten feljelenteni? Ez itt nem működne.
    Naponta telnének meg a levelező szerverek wincsijei :))