Gyurkity Péter

Nem ad ki márciusi javítócsomagot a Microsoft

A szoftveróriás úgy döntött, hogy a tucatnyi hibát javító februári frissítés után ebben a hónapban nem adja ki a havi rendszerességgel megjelenő javítócsomagok legújabb példányát.

A bejelentés némi meglepetést okozott, de egyben megkönnyebbülést is, különösen a rendszeradminisztrátorok számára, akiknek az elmúlt hónapban számos javítás telepítésével kellett megbirkózniuk. A legutolsó javítócsomagban érintett biztonsági hibák közül nyolc kritikus minősítést kapott, és többek között a Microsoft Office irodai szoftvercsomag, az Internet Explorer böngésző, valamint az MSN Messenger azonnali üzenetküldő alkalmazás használóit tette ki veszélynek.

"Véleményem szerint a Microsoft arra a következtetésre jutott, hogy jelenleg nincs szükség sürgős javítás mielőbbi megjelenésére, ami mindenképpen jó jel. Elsősorban azért, mert a jelek szerint valóban nem kell minden hónapban kritikus javításokat befoltozni" - jelentette ki Charles Kolodgy, az IDC elemzője. A vállalat azonban nem hagyta teljesen figyelmen kívül a létező hibákat: az elmúlt héten kiadott javítás a Windows XP második javítócsomagját, a Windows Server 2003, valamint az XP Tablet PC Edition 2005 operációs rendszereket egyaránt érintette, és a legtöbb esetben a rendszer lefagyásához vezetett.

Szakértők szerint a lélegzetvételnyi szünet ellenére Microsoft azzal is tisztában van, hogy újabb javításokra van szükség, és számos, a felhasználókat zavaró hibát kell elhárítani. Ezen a téren még mindig az Internet Explorer jelenti a legnagyobb problémát, hiszen a vírusírók és a kémszoftverek számára továbbra is a Windows beépített böngészője számít az elsőrendű célpontnak, és az elkövetkezendő hónapokban újabb kártevők felbukkanására számíthatunk. Részben a böngésző védelmét szolgálja a Microsoft AntiSpyware, amelynek újabb változata még ebben a hónapban megjelenik - a vállalat új, kényelmesebb funkciókat, és a hibák kijavítását ígéri.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #26
    khm az egyik hiba javításával csinálnak egy másikat
    elírtam az első sort :)
  • Hegyikecske #25
    Egyik hiába a javítás csinál egy másik hibát...
    "A vállalat azonban nem hagyta teljesen figyelmen kívül a létező hibákat: az elmúlt héten kiadott javítás a Windows XP második javítócsomagját, a Windows Server 2003, valamint az XP Tablet PC Edition 2005 operációs rendszereket egyaránt érintette, és a legtöbb esetben a rendszer lefagyásához vezetett."
    Hát nemtom de nekem a legutóbbi frissítés óta a Winampom fagy le folyton!!! De eléggé idegesít mert ugyanazzal a verzióval eddig semmi baj nem volt
  • DOT #24
    "Mondjon még egy olyan területet valaki, ahol a piacvezető cég termékeit tartják a legmegbízhatatlanabbnak és ennek ellenére ebből szinte semmi üzleti hátrányuk nem származik!"

    Mondok: Lockheed-Martin... Köztudott, hogy számos esetben kissé "rásegítettek" az üzletre bizonyos elkülönített pénzalapokból..
  • Mike #23
    talán mert akik lopást kiáltanak, azok is mindig az autóval jönnak?

    a DOS sem volt ingyen
  • Mike #22
    egyetértek

    itt még nem

    nincs még egy olyan termék a piacon, amit ilyen garanciális feltételekkel forgalmazni lehetne
  • Mike #21
    mondjuk a játékgyártók adhatnának a programjuk mellé egy ilyet
    abszolut butított windows, csak arra jó, hogy futtasd rajta az adott programot

    vagy kezdhetnének Linuxra fejleszteni

    ugyanis milyyen alapon kényszerítenek engem arra, hogy megvegyem az egész piacot eltipró monopol cég termékét?
  • Mike #20
    jaj mi lesz most velünk
  • NEXUS6 #19
    Gondolom nem jó kis magyar Polimer szalagokról van szó;))))

    Hát igen rengeteg konfiguráció van, ezért mondon a pc nem egy számítógépes architektúra, hanem (többé-kevésbé) kompatibilis technológiák halmaza.
    A kompatibilitás kritériuma pedig egy dolog, mégpedig, hogy elfut-e rajta a win walamelyik verziója vagy nem.

    Jól látod, a directX-en áll vagy bukik minden! A directx viszont a M$ tulajdona.
    Létezik pl Lin alá a wine/winex/codega nevű progi, ami viszonylag jól futtatja a Directx-et csak az nem ingyenes, gondolom nem véletlenül.

    A directx pedig lényeges szempont, amikor az otthoni pc-k legalább 90%-a játékra (is) szolgál.
  • rage #18
    Apám szalgjain ma is tökéletesen szólnak a zenék.
    Az egyik típusú írható Philips CD , amiből volt nekem vagy 5 , viszont olvashatatlanná vált...

    Éljen a technikai fejlődés :)

    Más:
    Mivel konfigurációból van égen a csillag, ezért a kicsi, könnyen kezelhető ingyenes oprendszer tartalmazzon valami DirectX jellegű felületet,
    mert különben eléggé nehéz lesz a játékoknak például minden hardware-rel kompatibilsnek lenniük.

    Igaz, állítgatni is lehet, mint DOS alól, ha nagyon muszáj
    IRQ 5 DMA 1 ...stb

    Azért, játékok alá egy ilyesmi rendszer mint a Windows, nem rossz.
  • NEXUS6 #17
    Gondolom mire akarsz kilyukadni!

    De had kérdezzek vissza!
    És vajon hány milliárd dollárt költöttek az utóbbi évtizedekben pl mobil telefonok fejlesztésére, gyárak építésére stb.?

    Ha a mobilok is csak legfeljebb néhány száz példányban készülnének, mint a vadászrepcsik, akkor kb ua lenne az áruk!!!!

    Egy mai 100 e Ft-os pc-nek, mint vasnak, mint rendszernek az összetettsége, komplexitása olyan, hogy azt pl 30-40 évvel ezelött lehetetlenség lett volna megépíteni, de legalább is annyit kellett volna a fejlesztésbe ölni, mint a hold programba!

    Szal mégegyszer, egy áru előállítási költsége és az előállított darabszám általában fordítottan arányos.

    A technológia megbízhatósága viszont nem feltétlenül az ártól függ.
    Egy mai mp3 lejátszóban nincs mozgó alkatrész, talán nem is tud elromolni, gyakorlatilag megbecsülhetetlen az élettartama. Egy hasonló feladatot ellátó '50-es években készült szallagos magnó ezzel szemben ma már technológiai rémálomnak tűnik.

    A kérdés az a winnel kapcsolatban, hogy a mai technológiai szinten, az adott árért elvárhatnánk-e sokkal nagyobb megbízhatóságot?
    A válasz szerintem, hogy mindenképpen.
    Csak akkor a M$ nem tudna ennyit zsebre rakni, pl mert a megbízhatalanság lassú felszámolása egyfajta fejlődésnek tűnik, és jó ok arra hogy a vásárlóval újabb és újabb verziót vásároltassunk meg.

    Egy könnyen kezelhető, kis erőforrás igényű, könnyen bővíthető/ápdételhető, megbízható és olcsó (esetleg ingyenes) oprendszer a M$ végét jelentené, hülyék lennének kiadni;))))

    Ilyen oprendszer pedig '85-ota biztosan létezik, nagy hülyék vagyunk, hogy nem használjuk.
    Kezit csókolom!!!!!!