Gyurkity Péter

Hatékonyabb spamellenes lépéseket ígér Bill Gates

Bill Gates, a Microsoft elnöke most kiküldött nyilvános levelében továbbra is súlyos fenyegetésnek nevezte a kéretlen üzeneteket és nyilvánosságra hozta a cég spamellenes stratégiájának bizonyos részleteit.

"A spam továbbra is jelentős probléma - megsérti a magánszférát, megkurtítja a rendelkezésre álló erőforrásokat, és különböző vírusok terjesztésével fenyegeti a számítógépek biztonságát" - írta Gates a jelenlegi helyzetet áttekintő levelében. Hangsúlyozta, hogy a Microsoft jelentős erőfeszítéseket tesz a spamellenes küzdelemben. A cég olyan új szabványokon dolgozik, amelyek megnehezítik a kéretlen üzenetek terjesztését, és lehetővé teszik a spamküldők felkutatását.

A szoftveróriás elnöke kiemelte, hogy a Hotmail rendszer a kéretlen üzenetek 95 százalékát jelenleg is visszatartja. Reményei szerint a közeljövőben még hatékonyabban tudnak fellépni a spam ellen, ugyanis egy nemrégiben kötött megállapodás szerint a Sender Policy Framework és a Microsoft által közösen fejlesztett "Caller ID" a DNS (Domain Name Service) rekordok alapján szűrné a kéretlen elektronikus üzeneteket. Ezzel egy időben Gates elvetette a fizetős email szolgáltatás bevezetéséről szóló korábbi tervét, amely szerint a feladónak úgynevezett digitális bélyegdíjat kellene fizetnie, amennyiben a címzett kéretlen reklámüzenetnek nyilvánítja a beérkezett emailt.

"Úgy gondoljuk, hogy a fizetős szolgáltatás nem oldaná meg a problémát és ellentétes lenne mindazzal, amit az internet képvisel a maga hatékonyságával és megfizethetőségével" - írta Gates, aki bizakodását fejezte ki levelének záró soraiban. "A spamküldők elleni küzdelmünk során egy olyan rendszert építünk ki, amely megbízhatóbbá, hatékonyabbá és biztonságosabbá teszi az elektronikus levelezést, az internetezést és általában a számítástechnikát."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #6
    Egyetlen megoldás van: le kell cserélni az SMTP-t valami olyan MTP-re, ami nem Simple. Ezt a protokollt 20 éve vezették be átmeneti megoldásnak.
  • asdasdasd #5
    Cegemnel felraktak valami MS spamszurot, azota a haverjaim leveleit a kukabol kell kihalasznom.
  • Piscator #4
    Elnézést, a BillGéc kft lesz ezentúl a ellenőrző hivatal?
    Egyébként maga a szándék érthető, nem lenne rossz.
  • Punkerwork #3
    hát persze
  • bld #2
    kezd szánalams lenni nm baj lassan eljutunk oda h már M$ kajálda lesz billmekkel csak a fagyi lesz szar mert az gyakran le fog fagyni...na mindegy :)))))
  • Razgon #1
    És némi pénzt is keres vele Bill bácsi.

    Hagyjuk inkább az M$ szabványokat...