Spencer

A Sony is megjelent a digitális zenei piacon

A Sony beindította internetes zeneáruházát, mely nem titkoltan az Apple Computer immár egy éve üzemelő, rendkívül sikeres iTunes szolgáltatásának kíván konkurenciát állítani.

Szakértők szerint egy olyan tőkeerős és komoly zeneipari tapasztalattal rendelkező vállalat, mint a Sony, újabb komoly lendületet adhat a digitális zenei piacnak, azonban egyben újfent összezavarhatja a felhasználókat, ugyanis egy sokadik másolásvédelmi technológiát kíván meghonosítani a szektorban, mely természetesen inkompatibilis az eddigi hasonló megoldásokkal.

A Sony Connect névre keresztelt szolgáltatás szoros kapcsolatban áll a szórakoztató elektronikai nagyvállalat újgenerációs, a korábbiaknál nagyobb adattároló kapacitással bíró MiniDisc zenelejátszó készülékeivel. Ezek az új lejátszók egyelőre nem kaphatóak a kereskedelmi forgalomban, de várhatóan rövid időn belül világszerte elérhetőek lesznek, és az Apple Computer-féle iPod eszközökkel fognak versenyezni a vásárlók kegyeiért.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

"Rendkívül komoly háttere és jól csengő márkaneve miatt a Sony-ra mindenképp máshogy kell tekinteni, mint a digitális zenepiac többi résztvevőjére, azonban a vállalatnak ezzel együtt korántsem lesz könnyű dolga, hiszen az Apple Computer iPod lejátszói számos tekintetben többet tudnak, mint a Sony-féle MiniDisc eszközök" - vélekedik Michael Gartenberg, a Jupiter Research piackutató cég elemzője. Gartenberg szerint a Sony példája ékes bizonyítéka annak, hogy a digitális zenepiac és a szórakoztató elektronika milyen szoros kapcsolatban áll egymással.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
MD- NH600D, MD-NHF800, MD-NH900, MZ-NH1 - klikk a nagyobb változathoz

A Sony Connect szolgáltatás keretein belül a riválisokéhoz hasonló áron, 99 cent ellenében lehet letölteni egy-egy zeneszámot, az albumok túlnyomó többsége pedig 9,99 dolláros áron kapható. A Sony komoly reklámkampányt indít a MiniDisc Hi-MD Walkman kapcsán, mely 45 percnyi zene tárolására alkalmas parányi lemezekkel működik. A Connect szolgáltatás keretein belül letöltött felvételek nem csak ezen az új lejátszón, hanem a korábbi Net MD Walkmaneken, ATRAC CD Walkmaneken, illetve Network Walkmaneken is lejátszhatók. Egyes források szerint egyébként a Sony hamarosan egy merevlemezes hordozható digitális audiólejátszóval is meg fog jelenni a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vinii #6
    Miért 99 ez is? Verseny kéne hogy csökkenhessenek az árak, más pénzforrásokat kerítsenek... Ez nem jó így :)

    Mondjuk nem mintha használnám...

    A MiniDisc meg egy hülyeség. A kis cd jobban tetszik, géppel meg tudom írni... A legjobb meg a 12 cmes cédé, mert 99%-ban olyat használ mindenki. A merevlemezes lejátszó meg nem fog CD-t lejátszani, azért nem lesz jó.

    Maradok a Philips discmanemnél :)
  • Cat #3
    igen, én is egyértelműen a merevlemezes lejátszókra szavazok
    habár a most bejelentett 12 GB-os flash memória már elégnek tűnik, csak az ára van csillagászati magasságban