SG.hu

India szipkázza el az európai IT munkahelyeket

[euro.hu] Az Európai Parlament tagjai kampányt indítottak annak tudatosítására, hogy a ma igen divatos "forráskihelyezés" európai munkahelyek ezreinek megszűnését okozza.

Egyre több vállalkozás - főleg az IT szektorból - alacsony bérköltségű országokba helyezi ki szoftverfejlesztő központját, call centerét. A kedvenc most India, ahol a munkaerővel az angol általános ismerete miatt nincsenek nyelvproblémák és a közhiedelemmel ellentétben az indiai szakemberek a képzettség tekintetében sem szorulnak hátrébb az európaiaknál. Igazi költségkímélő megoldásról van szó, hiszen a munka kihelyezése Delhibe, Bombaybe vagy Bangaloreba, akár 40 százalékkal is csökkentheti a világcégek kiadásait.

Ez a folyamat immár több ezer európai munkahely megszűnését eredményezi. Ezért az Európai Parlament szocialista képviselői nyilatkozatot dolgoztak ki, amelyben kérik az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg a forráskihelyezés munkaügyi hatásait. A dokumentumot vélhetően a többi frakció képviselői is támogatják.

A képviselők nem az egyre inkább teret hódító gyakorlat adminisztratív tiltását kérik, hanem új stratégia kidolgozását szorgalmazzák, s arra figyelmeztetik az EU-t, hogy regionális szinten kell többet tenni a veszélyes folyamat megállításáért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #1
    na .. nehogy már indiát okuljuk mer itthon szar ?