Rónai György

Egyre csak növekednek a mobiltelefon eladások

A mobiltelefon eladások világ minden régiójában növekedtek, és ennek köszönhetően a 2003 negyedik negyedévben rekord eredményeket értek el.

Az IDC jelentése szerint a globális mobiltelefon eladások a korábbi év utolsó negyedévéhez képest 29,7 %-kal növekedtek, így elérve a 167,8 millió eladott egységet a negyedik negyedévben. Az egész évet illetően a kézi eszközök globális eladásai tavaly elsőként meghaladták a fél milliárdot, ami a 2002-es 432,7 millióhoz képest 23,3 %-os fejlődést jelent. Az IDC jelentése szerint ehhez az 533,4 millió egységhez főleg a keleti fejlődő országok növekvő eladásai járultak hozzá, de például a high-end eszközök eladásai is jelentősen nőttek. A teljes mobil piac 2003 utolsó negyedévére 182,3 %-ot nőtt, az előző év negyedik negyedévéhez képest.

A Nokia eladásait illetően a cég negyedévről negyedévre 22,3 %-kal javult, míg évről évre tekintetben 19,8 %-os javulást mutattak, ezáltal könnyedén fenntartva a piacvezetői pozíciójukat. A jó eredmények ellenére azonban a Nokia teljes piaci részesedése mégis csökkent, 35 %-ról 33,6 %-ra.


A Motorola piaci részesedése ugyancsak csökkent, 14,9 %-ról 13,4 %-ra, a mindössze 9,6 %-os folyamatos, és 1,1 %-os éves szintű növekedés következtében. Ez a lassulás az eladott mennyiség terén meglátszik a cég pozícióján is, ugyanis egyre gyengül a második helyezése. A cég egyébként húsz új telefont mutatott be a harmadik negyedévben, amely által az idei első negyedévre tervezi az eladásainak jelentős növelését.

A Samsung új cégen belüli rekordot állított fel azzal, hogy a negyedik negyedévben a növekedés mértéke elérte a 6,3 %-ot, sőt, éves szintű fejlődése pedig 26,1 % volt. Ezt a növekedést főleg a high-end fényképezős telefonok iránti kereslet növekedése magyarázza, amely által a cég 22,7 %-os teljes éves szintű fejlődést mutathatott fel. A növekvő piac azonban a többi gyártóhoz hasonlóan a Samsung piaci részesedését is visszaszorította, 10,9 %-ról 9,5 %-ra a negyedik negyedévben, a 2002-ről 2003-ra változás pedig -0,1 % volt.

A többiekkel szemben a Siemens piaci részesedése az utolsó negyedévben 8,7 %-ról 9,1 %-ra nőtt, ami 27 %-os folyamatos, és 38 %-os éves növekedést jelent. A leszállított mennyiség pedig 24,8 %-kal nőtt az előző éveshez képest.

Az LG növekvő részesedése ellenére maradt az ötödik helyen, így tehát nem sikerült neki megelőznie a Sony Ericssont. Az LG 5,3 %-át birtokolja a kézi eszközök piacának, amely 0,2 %-os visszaesést jelent az előző évhez képest. Az eladásai viszont az előző évhez képest mintegy 69,1 %-kal nőttek, amely jelentősen feljebb segítette őket a 2002-es 3,8 %-os részesedésükről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • valaé valaé ná #13
    Meg amúgy is mindegy hogy mivel küldi el a csillag sms-t.
  • Cat #11
    kizártnak tartom hogy a véleményeddel lett volna bajuk a moderátoroknak...
  • Sub #10
    hupsz kimoderáltak :DDD
    a véleményem akkoris fenntartom!!!
  • valaé valaé ná #9
    Az újgazdag gyökerek kezében a 6600 is kb. ugyanúgy áll, úgyhogy ez nem összehasonlítási alap.
  • valaé valaé ná #7
    A p900 nem telefon, csak lehet vele telefonálni. A 6600 meg telefon, ami tud alap PDA funciókat.
    Szóval nem egy kategória.
  • Darth Sith #6
    P900 kurva jó, de egy átlag emberkének aki telefonál SMS ezeik meg max MMS -ezik annak minek? meg alapból 250ezer a P900... és a 6600 igenis elég jó telics, bár nekem Z600 -am van, amire kell arra bőven jó. nem tóm mér kell negyed milliós telefonnal rohangálni, bár újgazdagéknál biztos ez az újdivat... :D
  • valaé valaé ná #5
    Pedig támogathatnád vele a magyar ipart :)
  • Laalee #4
    illetve az a sonyRXon csúcsmobilja :D

    az RXon-é valóban a t68 volt :D
  • Laalee #3
    nem az a p900
  • AMD rula #2
    Mert olcsóbb, és minek vegyek még egy PDA-t, ha már van egy és telefonálni szeretnék?
    Ericcson csúcsmodellje, az nem a T68m?