JohnnyCage

BFG Technologies lesz a VisonTekből

A közelmúltban csődbe jutott VisionTek, amely az nVidia grafikus kártyák elsőszámú amerikai gyártója volt, a jövőben megváltozott körülmények között, BFG Technologies név alatt folytatja tevékenységét.

A VisionTek márkanevét és termékvonalát a hírek szerint a cég vezetői mentették meg, akik - feltételezhetően az nVidia Corp. támogatásával - megalapították a BFG Technologies-t, és megszerezték az Európában kevésbé ismert, az Egyesült Államokban azonban annál népszerűbb márkanevet.

A VisionTek, amely az elmúlt hónapban ment csődbe, az amerikai gyártás, illetve az alacsony eladási ár ellentmondását próbálta megoldani, mint utóbb kiderült, sikertelenül. Bár a társaság még az nVidia közbenjárására sem kellett egyetlen tajvani, illetve kínai cégnek sem, a cég vezetőinek sikerült megoldást találni.

Az Illinois-i BFG Technologies-t a VisionTek egykori vezetői alapították, és megszerezték a csődbe jutott társaság márkanevét is. A meglehetősen kis, alig 8 millió - 10 millió dollár alaptőkével indított BFG központja az Egyesült Államokban van, a VisionTek grafikus kártyák gyártását azonban az a tajvani Mitac fogja végezni, amely a jövőben a Tyan alaplapok gyártásáért is felelős lesz.

A BFG Technologies az nVidia teljes támogatását élvezi, és a VisionTek hagyományaira építve továbbra is csak a társaság grafikus processzorait fogja alkalmazni megoldásaiban. Az újonnan létrehozott cég kezdetben a VisionTek termékvonalát fogja kínálni, vagyis a termékskálában GeForce4 MX 420, 440, valamint GeForce4 Ti 4200 és 4400 kártya fog szerepelni. A BFG várhatóan a VisionTek kereskedelmi csatornáit fogja használni a kártyák forgalmazására, amelyek minden bizonnyal főként az Egyesült Államok piacát fogják célozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • braindance #2
    BigFuckinGun? :))
  • TheZsenyka #1
    Ehhehheee... nagyon gyanús... mintha a BFG a DOOM-ban előforduló BFG 9000-re emlékeztetne... ezek a srácok tudatosan készülnek a DOOM3-ra... ehhehhheee :)