MTI

Kiberkémkedéssel vádolja a brit kormány Kínát

A brit kormány szerint Kína kibertevékenységet folytat a brit demokratikus intézmények és parlamenti képviselők ellen, és mindez egy nagyszabású kémkedési kampány része.

Oliver Dowden miniszterelnök-helyettes a londoni alsóházban tartott mai tájékoztatóján elmondta: az elmúlt években két olyan "rossz szándékú kiberkampány" is lezajlott, amelyet "kínai állami kötődésű elkövetők" hajtottak végre. Az egyik ilyen 2021-2022-ben a brit országos választási bizottság rendszereit célozta, a másik, amely ugyancsak 2021-ben kezdődött, és a brit parlament adatbázisát érintő információgyűjtési kísérlet volt. Dowden szerint ezek az ellenséges célú akciók nem tettek kárt az érintett intézmények rendszereiben és működésében, London azonban szankciókat léptetett érvénybe az akciók mögött álló, APT 31 nevű "kínai kormánykötődésű" csoport és két személy ellen.

A miniszterelnök-helyettes mostani alsóházi beszámolójával egy időben a brit külügyminisztérium bejelentette, hogy az ügyben bekérették Kína londoni nagykövetét. A tárca megerősítette, hogy a brit kormány szankciókkal sújtotta az APT 31 - teljes angol nevén Advanced Persistent Threat Group 31 - elnevezésű, állami kötődésű kínai szerveződést és külön két tagját is. A csoport angol nevének jelentése "fejlett, kitartó fenyegetés". A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a brit Országos Kiberbiztonsági Központ (National Cyber Security Centre, NCSC) úgy ítéli meg, hogy "nagy valószínűséggel egy kínai kormánykötődésű szerveződés" állt a brit választási bizottság működésének megzavarását célzó kiberbeavatkozás mögött, és "szinte biztos", hogy az APT 31 próbálkozott a brit parlamenti képviselőket érintő, adatgyűjtési célú kibertevékenységgel.


David Cameron brit külügyminiszter a tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában teljesen elfogadhatatlannak nevezte, hogy kínai állami kötődésű szervezetek és személyek veszik célkeresztjükbe a brit demokratikus intézményrendszert és a brit politika működési mechanizmusát. Cameron is hangsúlyozta, hogy a kínai kiberbeavatkozási kísérletek nem jártak sikerrel, de ennek ellenére az ügyet személyesen is felvetette Vang Ji kínai külügyminiszternek. A külügyminisztérium közleménye szerint a brit kormánynak az a véleménye, hogy mindez egy nagyszabású kémtevékenységi kampány része. A londoni külügyi tárca közölte, hogy a kínai kibertevékenységgel kapcsolatos brit szankciók bejelentésével egy időben az Egyesült Államok is hasonló intézkedéseket hozott.

A londoni alsóház hírszerzési és biztonsági bizottságának legutóbbi átfogó helyzetértékelése szerint a kínai hírszerzés "kiterjedt és agresszív érdeklődést" tanúsít Nagy-Britannia és a külföldi brit érdekeltségek iránt, és - tekintettel a rendelkezésére álló hatalmas erőforrásokra - válogatás nélkül gyűjti a titkosított és szabadon hozzáférhető információkat. A 222 oldalas szakbizottsági jelentés egyik fő megállapítása szerint Kína olyan gazdasági és technológiai szuperhatalommá akar válni, amelytől más országok is függnek, és Nagy-Britannia nemzetbiztonságára ez a globális kiterjedésű kínai törekvés jelenti a legnagyobb fenyegetést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!