SG.hu

Zuhanórepülésbe váltott a Twitter

Musk tartalommoderálást illető döntései, valamint a neonáci fiókok kitiltásának feloldása elijesztette a hirdetőket, ami pénzügyi válságba taszította a médiavállalatot. A Twitter szélsőséges megszorításokkal igyekezett orvosolni a helyzetet, ám ez a felhalmozott tartozások miatt perek sorozatát eredményezte.

A Twitter talán a valaha volt legrosszabb időszakát éli át: Elon Musk, a Twitter tulajdonosa és önjelölt szólásszabadság-"abszolutista" úgy döntött, hogy korlátozza, hogy az emberek mennyi tweetet nézhetnek meg és hogyan nézhetik meg azokat. A cég pár napja megköveteli, hogy a webes felhasználók bejelentkezzenek a tweetek megtekintéséhez. Ez eléggé kontraproduktív, hiszen így bármely adott posztnak azokra korlátozódik a potenciális közönsége, akiknek már van regisztrációjuk. Musk később azt is bejelentette, hogy korlátozza, hogy a felhasználók hány tweetet olvashatnak el egy nap, állítólag azért, hogy megakadályozza az "extrém szintű adatgyűjtést és rendszermanipulációt". Indoklása szerint szinte minden mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat, a startupoktól a világ legnagyobb vállalataiig hatalmas mennyiségű adatot tölt le tőlük.

Bár ezeket az intézkedéseket állítólag valamikor vissza fogják vonni, ezek újabb csapások a hónapok óta csendben sorvadó platformra. A Twitter most már használhatatlan azoknak, akiknek nincs fiókjuk, de ha van is, azok sem tudják sokat pörgetni. Ez az eddigi legegyértelműbb jele annak, hogy Musk nem tudja uralni a platformját, nem tudja működtetni a bolygó egykor egyik legélénkebb és legfontosabb közösségi hálózatát. Ez olyan, mintha egy áruház bevezetné azt, hogy hány kiló terméket vásárolhatunk, vagy egy éjjel-nappali ezentúl bezárna este 7 órakor. Zavarba ejtő üzleti döntés egy olyan platform esetében, amely a felhasználók minél nagyobb mértékű függésére és minél több hirdetés megjelenítésére épül.


Bár a milliárdos rajta kívülálló okokra hivatkozik, az általa elrendelt extrém létszámcsökkentés valószínűleg megnehezítette a Twitter számára a problémák megoldását. Mióta 2022 októberében megvásárolta a közösségi hálózatot, Musk költségcsökkentése következtében a Twitter alkalmazottai száma mintegy 7500-ról körülbelül 1500-ra csökkent. A Twitter amerikai reklámbevétele idén április és május között 59 százalékkal zuhant az előző évhez képest. Ennek folyományaként a társasággal szemben már több eljárás folyik kifizetetlen bérleti díjak és számlák miatt, valamint számos korábbi alkalmazott is beperelte a céget tartozásai miatt. Legutóbb június közepén indított pert a vállalat ellen 17 zenei kiadó, ők a szerzői jogok megsértése miatt 250 millió dollár kártérítést követelnek a Twittertől.

Bár a legutóbbi problémák nem sokkal azután történtek, hogy a Twitter állítólag leállította a Google Cloud szolgáltatásokra vonatkozó számlák kifizetését, a Twitter már a díjkorlátozások bevezetése előtt folytatta a kifizetéseket a Google felé. Hozzájuk csatlakozik most a vállalat irodai infrastruktúrájának biztosításával megbízott ausztrál cég, a Facilitate, amely szerint Elon Musk vállalata a tavalyi tulajdonosváltás óta nem fizette ki a tartozásait. A munkahelytervezésre és irodaberendezésre szakosodott multinacionális cég összesen több mint egymillió ausztrál dollárt (229 millió forintot) követel a Twittertől a közösségimédia-vállalat négy különböző országban működő irodája számára nyújtott szolgáltatásokért. A sydney-i székhelyű cég Londonban és Dublinban szenzorok telepítését, Szingapúrban irodák berendezését biztosította Musk cégének, Sydney-ben pedig leszerelte a Twitter ottani irodáját, és ideiglenesen tárolta a berendezéseit. Az Egyesült Államok észak-kaliforniai kerületi bíróságán június végén benyújtott kereset szerint a Twitter azóta nem egyenlítette ki tartozását, hogy tavaly októberben Elon Musk megvásárolta a céget. A Facilitate szerint a vállalat nem vitatta a számlákat, egyszerűen csak nem fizette ki azokat.

Ausztráliában június 22-én a Twitter 28 napot kapott arra, hogy a gyűlöletkeltőnek, "mérgezőnek" és rasszistának minősített tartalmakat eltávolítsa a felületéről, máskülönben napi 160 millió forintnak megfelelő ausztrál dollárra bírságolhatja meg az internetfelügyelet. Ezenkívül az amerikai kormányzat is vizsgálatot indított annak gyanújával, hogy a Twitter tevékenysége sértheti a szövetségi kereskedelmi bizottsággal (FTC) fennálló biztonsági megállapodásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #12
    Na, az említett csoport egy német titkosszolgálat által irányított nem neonáci, hanem valódi jobboldali(nak tűnő) mozgalom.
    Vannak közöttük őrültek stb. Valójában semmi lehetősége és hatalma nincsen. Azért létezik, hogy a komolyan gondolkodó szélsőjobboldaliakat bevonzák és megfigyelhessék. Mint Magyarországon az egykor Szabó Albert vezette hülyeségek, aki több normálisabb kezdeményezést is tönkretett, eltérített.
    Eszmeiségében sem létezhet neonáci csoportosulás, egyszerűen anakronizmus lenne. A korábbi királyságokhoz való vonzódás, azok restaurálása racionálisabb és adekvátabb irányultság - bár ritka, mint a fehér holló.
    A nyugati világban olyan csoportoknak van hatalma, amik működésére igényt tartanak a globális politikai-pénzügyi körök.

    A szélsőjobb elenyésző, marginális vagy nem is létezik ha összevetjük az egyre nagyobb teret nyerő terrorista baloldallal, vagy akár csak a másik oldalon hasznos, de "antiszemita" migránsokkal. (Tehát az amúgy tabu antiszemitizmust bizonyos fokig elnézik a betelepített migránsoknak, hiszen mint nemzetet romboló eszköz, hasznosak az említett köröknek.)
    A szélsőjobb és a nácizmus tiltás nélkül is kihalna, hiszen a kor szelleme, fejreállított értékrendje ellentétes ezen nézetekkel.
  • _svd_ #11
    "...átlagos német simán ferláldozza magát egy zsidóért, kiközösítenek bárkit, aki náci lenne..."

    Azért nem kellene olyan dolgokat állítani, ami a valósággal nem áll közvetlen kapcsolatban.
    Az egyik csoport a reichsbürger (birodalmi polgár) Nem ismerik el a jelenlegi államot. A kemény mag az iratait is vissza adta. Birodalmi iratokat követelnek maguknak. Volt olyan tagjuk, akit megállítottak autóval ellenőrzésre a rendőrök. Az elől lévő intézkedő rendőrt szó nélkül lőtte le.

    Az átlagos német kényelmetlenül érzi magát, ha lenacizzak. Toleráns, legalább is a kommunikáció szintjén. De nem áldozná fel magát.
    Ráadásul a két szélsőséges oldal összezárkózott, az elmúlt időszak során.
  • Tetsuo #10
    Mind beteg, "autista" szociopaták, mindamellett "filantrópok" és kozmopoliták.
  • monk00 #9
    Azért akárki akár mit is mond, erre a muskra csak rá kell nézni és azonnal látni hogy nem normális, és hogy nagyon sunyi. Akárcsak mark zuckerberg. Azon is látni hogy valami nagyon nem ok vele. Mint az ördög. Én nem szoktam senkit elítélni a kinézete alapján, de már elsőre sem voltak ezek nekem szimpatikusak. És sejtettem hogy sosem azt mondják amit gondolnak. És az évek alatt be is igazolódott amit én már évekkel ezelőtt is tudtam róluk. Ezek q rossz emberek
  • tom_pika #8
    "hanem szimplán elhiszi a szélsőjobb veszedelmeket"

    Elég sokan vannak.
  • Tetsuo #7
    Ezek nem azok. A Wiki hazudik erről a kérdésről, mint általában a média.
    Kamu szervezetek, néhány őrjöngő bolond, eleve titkosszolgálati szervezések...
    Az alapvetően filoszemiták/libsik által szerkesztett Wiki alapján Németországban van egy csomó neonáci, akik létét is tiltják az ottani törvények és különböző milliárdos finanszírozású szolgálati csoportok vannak fenntartva "megszüntetésükre". A társadalmi agymosás is olymértékű, hogy egy átlagos német simán ferláldozza magát egy zsidóért, kiközösítenek bárkit, aki náci lenne...
    A fantom elleni harc óriási üzlet, majdnem akkora, mint a tőlük való rettegés (generációkon át).
    Aki nem részesül előnyben miatta, hanem szimplán elhiszi a szélsőjobb veszedelmeket, az nem normális.
  • ENVE #6
    https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_neo-Nazi_organizations

    Nincsenek
  • Tetsuo #5
    Nincsenek neonácik sehol a földön. Néhány őrült van, akit hagynak megnyilvánulni, hogy lehessen rettegni.
    Sőt, szélsőjobb csoportosulások sincsenek igazán. Olyan végképp, aminek hatalma, befolyása van.
    A terrorista antifák és egyéb szélsőbalosok nagyságrendekkel többen vannak, nagyobb befolyással... Sőt, ugye.
    A legsötétebb kor szelleme nem is engedi a valódi jobboldalt kibontakozni - ez evidencia.

    Kipróbáltam, regisztráltam, de az említett kommunikációs platformok számomra undorítóak, pl. a Twitter megjelenése, funkciói, közössége stb.

  • kvp #4
    "A "neonáciktól" való rettegés jó üzlet, még akkor is ha nem is léteznek"

    Az USA-ban ez mar jellemzoen az osszes jobboldali keresztenyt takarja, de tenyleg vannak meg valodi nacik es kkk-sok is (meg laposfoldesek es hasonlo futobolondok).

    Az adatletoltes pedig szerintem csak azert zavarja, mert a twitter anyagaival tanitjak az MI-ket, ezert vette le a letoltesi limitet ennyire alacsonyra. Viszont ezzel korlatozza a reklam tweet-ek terjedeset is, marpedig a twitter szeles tomegeknek cimzett tartalmainak 90%-a reklam vagy politikai propaganda.

    A fentiek fenyeben a meta azon huzasa, hogy akkor mindenki aki szamit menjen at hozzajuk, mert ok megbizhato globalistak egesz ertemesnek tunik.
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Ingyenes felhasználóként 600 jár. ^