MTI

Elfogadta a Twitter vezetősége Elon Musk vételi ajánlatát

Elfogadta hétfőn a Twitter mikroblog-szolgáltató vezetősége Elon Musk amerikai üzletember körülbelül 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát, így a világ egyik leggazdagabb emberének kezébe kerül az egyik legbefolyásosabb közösségi médiaplatform.

A megállapodás értelmében a Twitter részvényesei a tervezett tranzakció lezárásakor 54,2 dollárt kapnak minden egyes törzsrészvényért. A hétfői megállapodásban szereplő részvényenkénti ár magasabb, mint az a nagyjából 48 dolláros árfolyam, amelyen a társaság papírjai még Musk első bejelentése előtt forogtak, de lényegesen alacsonyabb, mint a tavalyi, 70 dolláros részvényárfolyam.

Musk április 14-én tett ajánlatot a Twitter megvásárlására, részvényenként 54,2 dolláros áron, ezzel 43,39 milliárd dollárra értékelve a céget. Az egyebek között a Tesla céget is irányító Musk ezután azt mondta, hogy ez az ajánlat "a legjobb és az utolsó", és a lap forrásai szerint a cég igazgatótanácsának elnökével, Bret Taylorral folytatott beszélgetésén megerősítette, hogy nem áll szándékában megemelni a felvásárlásra szánt összeget. A piac akkor arra számított, hogy a Twitter elutasítja Musk ajánlatát, mivel a cég igazgatósága április 15-én megállapodott egy újabb részvénykibocsátásról, védekezésül a Tesla Inc. vezetője által kezdeményezett felvásárlás ellen.

A Twitterben 9,2 százalékos részesedéssel rendelkező Musk azonban a múlt héten közölte, hogy 46,5 milliárd dolláros forrással rendelkezik az ügylet finanszírozására, és kész közvetlen kivásárlási ajánlatot tenni a részvényeseknek. Ezt követően megváltozott a Twitter vezetőinek álláspontja, és megegyeztek, hogy tárgyalnak Muskkal. A milliárdos a Twitter felvásárlását azzal magyarázza, hogy a közösségi hálózatot "a szólásszabadság platformjává" kívánja tenni szerte a világon. A hónap elején Musk egy konferencián azt mondta, "nem egyfajta pénzszerzési módként" tekint a Twitterre. Az üzletember nem nyilatkozott nyilvánosan arról, hogy visszaállítaná-e Donald Trump korábbi amerikai elnök fiókját, amelyet röviddel a január 6-i zavargások után végleg letiltott a vállalat.

Trump a Fox News amerikai televíziónak kijelentette: akkor sem tér vissza a Twitterre, ha a fiókját visszaállítják. A volt elnök elmondta, hogy a terveknek megfelelően, a következő héten hivatalosan is csatlakozik a saját Truth Social nevű platformjához. "Nem lépek fel a Twitterre, maradok a Truth-nál. Remélem, Elon megveszi a Twittert, és javítani fog rajta, ő egy jó ember" - fogalmazott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sydra #16
    És ez most akkor hogyan segít a helyzeteden? Jack Dorsey letiltotta a konzervatívokat, Elon Musk meg vissza engedi őket. Te meg most itt tobzódsz, hogy biztos majd Elon Musk is letilt valakit ... egyszer ... ha ... talán ...
    Inkább próbálj meg valami elvet megfogalmazni, ami mellett kiállsz és amihez egyszerre méred a korábbi vezetést is meg a mostanit is!
  • Cat #15
    Teljesen legális, hiszen publikusak a repülőgépek helyzetadatai. (Innen lehet tudni, hogy a fideszes vezérkar nagyon szereti Dél-Olaszországot.)

    "bárki más is megteheti."
    Nyilván. De mégis ajánlott 5000 dollárt a gyereknek, ha leszedi ő maga.
  • Kryon #14
    Az "Elon Musk brand" építéséhez nyilvánvalóan nagyban hozzájárult a platform, mivel leginkább ott kommunikál a külvilággal.
  • Agyturbinikusz #13
    Legálisan fér hozzá a srác az információhoz?
    Ha igen, nem fogja letiltani, hiszen minek, bárki más is megteheti.
    Ha nem legális, akkor jön a kérdés: mit csinálnál ha a bankkártya adataidat kompletten megosztanám, névvel címmel, azután is ha lecserélted őket pont emiatt?
    Ami T megvan a válasz szerintem az eredeti kérdésedre is tudsz válaszolni.
  • Cat #12
    Kiváncsi vagyok mit lesz Musk véleménye a szólásszabadságról, amikor letiltja azt a srácot a twitterről, aki a magánrepülője helyzetét rakja ki a twitterre. 5000 dollárt adott neki, hogy abbahagyja, de a srác egy teslát kért, amibe nem ment bele. Most csak egy kattintás lesz neki kiraknia.

    https://www.businessinsider.com/elon-musk-jet-tracking-teen-backup-plans-twitter-account-worries-2022-4
  • Agyturbinikusz #11
    Akkor miért is történik a nagy nem liberális/demokratikus Kínában, hogy csak azt mondhatom amit megengednek, és csak ott ahol megengedett.
    Ugye Oroszország, nem háború van kérem, hanem sepciális hadművelet, aki nem ezt mondja mehet a börtönbe.

    Még valami hibás következtetés amit a sok memóriamodul okozott kedves 7of9?
  • asgh #10
    " Musk a vagyonának elég nagy részét a Twitteren trollkodta össze"

    Gondolom van valami konkrét számításod is, ami ezt alátámasztja, mert addig nem több hangulatkeltő demagógiánál.
  • kvp #9
    A felvasarlas utan kiderult, hogy az amerikai demokraciat leginkabb a szolasszabadsag veszelyezteti. Ezt mostanra szinte minden globalista liberalis velemenyformalo es demokrata politikus kinyilvanitotta. A megoldast a szolasszabadsag teljes eltorleseben latjak, mint a teljes egyenloseg eleresehez szukseges legfontosabb lepest.
  • Agyturbinikusz #8
    Lényegtelen ebből a szempontból, bár hatásos lenne, ha úgy is alakulna.
    Az üzenet már kint van, csak figyelni kell rá.
  • Kryon #7
    Mivel libertárius/anarchista beállítottságúnak tűnik, így remélhetőleg komolyan is gondolja.