Gyurkity Péter

32 eltérő GPU-t dobna piacra az Intel

A két alapváltozatot variálnák tovább, az asztali és noteszgépes konfigurációkban.

Az Intel a napokban dobta piacra vadonatúj processzorait, amelyek a Core-család sorrendben 12. generációját képviselik. Ezekről mi azt írtuk, hogy az új jövevények meglehetősen drágán rajtolnak el, ami nem túl meglepő, viszont eközben a saját grafikus vezérlőkről is további információk bukkantak fel a világhálón.

Egy külsős forrás adott hírt arról, hogy az Intel grafikus meghajtójának friss verziója (v30.0.101.1002) már összesen 32 eltérő GPU-t sorol fel, legalábbis ami azok PCI ID-jét illeti. Mindez arra utal, hogy a DG2-sorozat két alapváltozata összesen ennyi eltérő típusban ölt majd testet, hiszen a PCI ID általában önálló terméket, illetve SKU-t (stock keeping unit) jelöl meg. Korábban, a gyártó háza táján kiszivárgott dokumentumokban, arról olvashattuk, hogy alapvetően 5 különböző felállásban gondolkodnak, eszerint sorrendben 96, 128, 256, 384, illetve 512 végrehajtó egység lenne az egyes vezérlőkben, viszont nemrég az is felmerült, hogy érkezőben van egy 448 egységgel rendelkező példány is.

Ez persze egyáltalán nem fedi le a fent említett, jóval nagyobb számot, viszont teljesen nyilvánvaló, hogy az asztali konfigurációkban és a különböző laptopokban és noteszgépekben az órajelekkel, azon keresztül pedig a teljesítménnyel és a fogyasztással variálnak, ezzel próbálják majd lefedni gyakorlatilag a teljes piacot. Mindez az Xe-HPG jelöléssel ellátott sorozatra vonatkozik, ez kifejezetten a játékosok igényeit hivatott kielégíteni, miközben az Xe-LP családon belül jelenleg 3 példány elérhető, ezek sorrendben 96, 80, valamint szintén 96 egységet kínálnak, noteszgépekben, asztali konfigurációkban, illetve szerverekben. Ezekhez képest nyilván jóval nagyobb teljesítményre és kereskedelmi árra számíthatunk az új család kapcsán.

Az majd a jövő évben derül ki, hogy pontosan mennyi típust (és milyen jellemzőkkel) dobnak piacra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #4
    "Ezek sajnos meg mindig hasonlo low end megoldasok lesznek"
    Ja, hat nem...de oda se neki...Az Xe HPG DG2 448-asnak es 128-asnak "kiszivargott" 1-1 tesztje, amiben a 3070-essel volt nagyjabol parban az elso, illetve az 1650-et alazta az utobbi (Elsonel a 6700XT volt a 100%, 3070 a 97, a 448 CU pedig 92, utobbinal a 128 CU volt a 100% es az 1650 88)
    https://www.youtube.com/watch?v=1E9dbq9jH94
  • kvp #3
    Ezek sajnos meg mindig hasonlo low end megoldasok lesznek. Az intelnek egyelore nincs megfelelo gyartastechnologiaja ahhoz, hogy versenykepes chipeket gyartson. Viszont amikor alkatreszhiany van, akkor egy low end kartya is tobb a semminel, ha mast nem nagyon lehet kapni. Ezzel megoldodna az a kerdes is, hogy az intel hogyan hasznositsa a CPU gyartashoz mar elavult, nagyobb csikszelessegu gyartosorait. A megodas az, hogy sokmagos, alacsony orajelu GPU-kat gyart vele, amik kriptohoz nem jok ugyan, de a PC-kbe "ha mas nincs jo lesz ez is" alpon meg jok.
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    i740-et használtam 3 éven keresztül középiskolás koromban, Quake3 is egész szépen futott rajta.
  • caprine #1
    Anno az intel i740 egész jó volt a maga 8MB (nem írtam el MByte) memóriájával 1999-ben. Talán máshogy állna a VGA piac ha akkor rögtön nem szálltak volna ki.