Berta Sándor

A lájkok és a megosztások keményebb online véleményekhez vezetnek

A közösségi médiában megszólaló felhasználók megtanulnak élesebben fogalmazni.

A Yale Egyetem munkatársai az aktuális tanulmányukban kimutatták, hogy a lájkok és a megosztások gyakran csak olajat jelentenek a tűzre az internetes felháborodások esetében. Amennyiben valaki egy durva hangvételű bejegyzést lájkol vagy megoszt, azzal sok esetben hozzájárul ahhoz, hogy az azt nyilvánosságra hozó személy a jövőben még radikálisabb hozzászólással jelentkezzen.

A szakemberek megállapították, hogy a Facebook, a Twitter és a többi közösségi platform jelentős mértékben felerősítik az internetezők felháborodását. A hatás a legerősebben azoknál a személyeknél figyelhető meg, akik politikai szempontból visszafogottnak számítanak. Az ok egyszerű: a radikalizálódásra pont ők a legfogékonyabbak. William Brady, a tanulmány fő szerzője kiemelte, hogy ennek az az oka, hogy a közösségi médiaoldalakon lévő hangvétel könnyen meg tud változni.

Ő és a kollégái többek között azt vizsgálták, hogy a Twitteren tapasztalható felháborodásoknak milyen jeleik vannak és emellett ellenőrzött kísérletekben azt tesztelték, hogy a portálok algoritmusai díjaznak-e bizonyos szavakat. Így sikerült először kimutatni, hogy bizonyos felhasználók valóban egyre élesebben fogalmaznak a közösségi honlapokon.

Brady és Molly Crockett pszichológus professzor összesen 7331 személy 12,7 millió Twitter-üzenetét tanulmányozták. Kiderült, hogy egy tweetre sokkal több lájk és válasz érkezett, ha abban radikális vagy felháborodott vélemény szerepelt. Crockett hozzátette, hogy a politikailag visszafogott emberek vagy azok, akiknek ilyen barátaik vannak, sokkal erősebben reagálnak olyan jelzésekre, amelyek felerősítik a felháborodásukat. Az eredmények jelentős mértékben befolyásolhatják a közösségi platformok szabályozásával kapcsolatos jövőbeli vitákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    Magyaran ha valaki allandoan pozitiv visszajelzeseket kap arrol, hogy masoknak tetszik amit csinal, akkor hajlamosabb erre rajatszani, csak a pozitiv visszajelzesek miatt? Es ez ujdonsag?

    Az egesz kozossegi media erre epul, nem csak a szelsoseges velemenyek, de minden mas tekinteteben is. Tehat a cel az, hogy reklamot tudjanak eladni es tobb szemelyes adatot tudjanak begyujteni. Ezt ugy lehet, ha az emberek tobbet hasznaljak a rendszereket. Erre a legjobb az, ha folyamatosan jutalmazzuk oket azert ha jelen vannak. Igy mukodik az osszes jatekszenvedely es szinte minden fuggoseg.

    Raadasul a fentiek melle jott be meg az emberek iranyitasanak lehetosege is, amikor a tarsadalmi nyomast iranyitjak, hogy az emberek a pozitiv visszajelzes erdekeben ne csak azt irjak ami elvart, de tenyleg ugy is gondoljak. Igy sokkal konnyebb iranyitani az embereket, hiszen onkent vallaljak, a pozitiv visszajelzes erdekeben. Erre most panaszkodnak, hogy ezt nem csak a cegek tudjak alkalmazni a felhasznalokkal szemben, hanem a tomegben ongerjeszto folyamatok alakulhatnak ki, melyeket nem tudnak iranyitani es esetleg a celjaikkal ellentetes velemenyek is megjelenhetnek majd valhatnak nepszeruve. Ezt a jelenseget mar a biblia is leirja, szoval nehez megerteni, hogy ez miert ujdonsag a kutatoknak.