Gyurkity Péter

Jövőre csúszhat az Intel Alder Lake

Késhet a megjelenés, viszont a tesztpéldányokat már most árulják.

Az Intel soron következő generációja kapcsán utoljára arról írtunk, hogy ezen chipek várhatóan a Windows 11 operációs rendszerrel egy időben, valamikor idén ősszel jelennek majd meg a piacon. A kép egyelőre kissé homályos, viszont a friss információk alapján a debütálás a jövő év elejére csúszhat át.

Ezúttal is külsős forrás számolt be a fejleményekről, mégpedig egy házon belüli menetrend közzétételével. Azt sajnos jelen pillanatban nem tudjuk, hogy melyik kiszivárgott menetrend a legutolsó hivatalos változat, tehát nem teljesen bízhatunk meg a különböző források által megszellőztetett jelentésekben, viszont a chiphiány folytatódása miatt könnyen előfordulhat, hogy valóban a januári, illetve első negyedéves megjelenésről szóló információk bizonyulnak majd helytállónak. Ennél talán fontosabb részlet, hogy az asztali változatok hamarabb felbukkanhatnak (az Intel ugyanis komoly lemaradásban van, így valószínűleg mindent megtesznek a mielőbbi rajt érdekében), eközben pedig a laptopokba szánt Alder Lake-M sorozatról is néhány további részletet ismerhetünk meg, a friss beszámoló alapján ugyanis ezen példányok TDP-je 45 watt fölé emelkedik, míg a processzormagok száma (az asztali változatokhoz hasonlóan) 16-nál tetőzik majd.

Érdekesség, hogy az állítólagos csúszás ellenére egyes korai, a mérnökök által használt tesztpéldányok már most felbukkantak a világhálón, legalábbis néhány kínai oldalon, ahol ezeket eladásra kínálják. Az úgynevezett QS, vagyis qualification sample, besorolású chipek igencsak magas árakon találnak új gazdára, a legerősebb típus, a Core i9-12900K esetében ez az 1200 dollárt is eléri, a trend pedig egyértelműen felfelé ível, vagyis ezen a téren további drágulásra számíthatunk. A chipekkel kompatibilis alaplapok (B660) hasonló árakon kelnek el, vagyis a párosért 2400 dollárt is hajlandók egyesek kifizetni, ami kissé különös, hiszen a hivatalos megjelenéstől még hónapokra vagyunk.

Jelenlegi tudásunk alapján ezen fejlesztéseket a Windows 10 20H2 és a még újabb verziók támogatják, a megjelenés időpontjában azonban valószínűleg leginkább a hibrid összeállítás lesz majd a legnagyobb húzóerő, hiszen erősebb és gyengébb magokat egyszerre alkalmaznak majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!