Berta Sándor

Fogyasztó­védők támadják a WhatsAppot

A szervezeteket támogatja az Európai Bizottság is.

A WhatsApp az év elején egy vitatott frissítést jelentetett meg, amely módosította a platform adatvédelmi szabályzatát. A változtatásnak köszönhetően az érintettek személyes adatai a Facebook tulajdonába kerültek volna. A német adatvédelmi és információszabadsági biztos, Dr. Johannes Caspar májusban megtiltotta a Facebooknak, hogy saját célokra feldolgozza a WhatsApp rendszeréből származó személyes adatokat. A tilalom három hónapig érvényes. Az adatvédelmi biztos azért indított vizsgálatot, mert úgy ítélte meg, hogy a frissítés sértheti a 2018. május 25. óta hatályos európai uniós általános adatvédelmi rendeletet (GDPR), egyúttal az esetet továbbította az Európai Adatvédelmi Bizottságnak azért, hogy európai szinten is döntés szülessen.

Most az Európai Bizottság, valamint az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezetek Szövetsége (BEUC) és nyolc tagja bírósághoz fordultak azért, mert álláspontjuk alapján a WhatsApp nem megfelelő módon hajtotta végre a módosításokat. Hozzátették, hogy a szolgáltató jogellenes módon próbálja meg rávenni a felhasználókat arra, hogy elfogadják az új adatvédelmi szabályzatát. Kifogásolták továbbá, hogy az értesítések tartalmai, módja, időpontja nyomásgyakorlást jelentenek a fogyasztókra nézve.

A fogyasztóvédők rámutattak arra is, hogy a WhatsApp elmulasztotta az embereket világos és közérthető formában tájékoztatni a változtatásokról, ez pedig egyértelműen sérti az európai fogyasztóvédelmi jogot, amely kimondja, hogy a vállalatok kötelesek világos és átlátható szerződési feltételeket és kereskedelmi kommunikációt alkalmazni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!