Berta Sándor

Egy hajléktalan lett az első nyomtatott ház lakója

A fedél nélkül élők új esélyt kapnak.

A 70 éves Tim Shea az első amerikai hajléktalan, aki beköltözhetett az ICON cég által tervezett és épített 3D-nyomtatású házba. Az épület, amelyet a vállalat már tavaly felépített, több másikkal együtt, az Austin határában lévő Community First! Village területén található. Ez egy olyan falu, amelyet kifejezetten azért hoztak létre, hogy ott elszállásolják a fedél nélkül tengődő embereket.

Mindegyik felépített otthon körülbelül 40 négyzetméteres és felszerelték fürdővel, konyhával, nappalival, hálószobával és terasszal. A havi bérleti díj 300 amerikai dollár. A The New York Post a cikkében rámutatott, hogy az összeg előteremtésére minden segítséget megkapnak a beköltözők, hiszen a környéken találhatnak munkát.


Az ICON eddig hat különböző házat épített az Amerikai Egyesült Államokban és Mexikóban, s mindegyik épület egyedi kialakítással rendelkezik. Az otthonokat úgy tervezték, hogy az alkalmazott anyagok miatt az átlagos épületeknél jobban ellenállnak a természeti katasztrófák, például a hurrikánok pusztító hatásainak. Shea korábban egy lakókocsiban élt és nem tudta, de nem is akarta leplezni az örömét és a meghatódottságát. A Community First! Village 51 hektáron terül el és 500 otthon számára biztosít elegendő helyet.

Az A New Story nevű nonprofit szervezet, Yves Béhar építész, a fuseproject munkatársa és az ICON 2019-ben közösen indították el azt a projektet, amelynek keretében egy teljes falu újulhat meg Latin-Amerikában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GSAgent89 #15
    Nyugi szerintem nem gondolt bele!
    Anyám kb a 60 években tanyáról járt be iskolába gyalog napi kb 6 kilómétereket oda vissza télen nyáron hóban fagyban, majd saját önerejéből középiskolába járt mellette pedig dolgozott munka mellett kellett utána a háztartást vezetnie mosni főzni takarítani és mindezek mellett egyetlen kisfiát nevelgetnie, majd a főiskolájába is besegítenie... takarítónőként ment nyugdíjba és 90 ezer forintos nyugdíja mellett alig tudott félrerakni vmit, mégis sikerült neki amikor már dolgozott a kisfia kb 400 ezret, azt mondta h majd jó lesz nekem ha lakást akarok venni vagy vmi akkor jól jön...lassan két éve h nincs köztünk és mire ment ezzel a 400 ezer forinttal? Semmire ...elment a temetésére... ennyit ért a nagy spórolgatás meg a nagy gyűjtögetés... De nem baj szerinted akkor anyám a hibás ezért? Aki végig dolgozta az egész életét, szórakozni nem járt sehova, világot nem ment látni sehova, csak azért mert gyűjtögetett meg spórolgatott... De nem baj ő a hibás ezért is mi? Azt mondta régen is volt hitel banktól házra, de régen játszva ki lehetett fizetni, meg lehetett tervezni, biztosabb volt a jövő. Most meg kb add el a lelked a banknak 50 évre és talán lesz vmid egy bizonytalan világban... ebben élünk. Most akkor kérdem én ki a hibás?
  • repvez #14
    Szóval ha jol értem akkor számodra szülök a hibásak, hogy a pici gyerekeiknek nem tolják alá a lakást a valoguk alá anélkül, hogy besegitenének és megdolgoznának érte?

    És szerinted a szülö a hibás, hogy a kifizetetlen saját lakásukra aminek a törlesztöjét fizetik és fizetik a felnevelésed és az iskoláztatásod meg a szórakozásod a hobbiaidat meg persze a saját igényeidet nem hajlandoak felvenni még egy hitelt a te lakásodra is , hoyg neked egybül legyen mibe elkültözni amikor felnösz?
    Csak, hogy neked jó legyen ?
    És azért is a szüleidet okolod, ha majd a haláluk után nem hagynak rád csak 20millios adósággot amit majd nem tudsz fizetni, vagy nem lesz olyan életed miatta amilyet szerettél volna ?

    ÉS még véletlenül sem az a gond, hogy olyan keveset keresnek az emberek, hogy ezt nem tudják megtenni ?
    Régebben akár egy keresetből is tudtak a szülök maguknak uj házat épiteni falun ugy hogy segitettek egymásnak ahol tudtak és elöre tudták ,hogy menyni lesz a vége a ház árának, mert nem volt THM, meg kamatos kamat és nem voltak elszálva az árak.
    Ma ha felveszel 8millio forintot ami kb semmire nem elég egy házra de 16misit fizetsz vissza 25 év alatt aminek a törlesztöje kb elviszi a fizetés felét és akkor azt várod el , hogy a szülök vegyenek fel még egy ekkora hitelt mindegyik gyereküknek , hogy ne mondhassa rájuk senki, hogy az ö hibájuk, hogy a kisgyereküknek nincs lakása?

    Biztos , hogy belegondoltál abba amit mondtál ?
  • ximix #13
    Aki szeret/ett legózni gyerek korában annak meg ott a Thermo block és társai és akkor egy lépésben megvan a falszigetelés is.

  • kvp #12
    https://www.youtube.com/watch?v=BBBi0y8g__s
    https://www.leier.hu/extragyors-minosegi-haz-epitesenek-titka
    ¯\_(ツ)_/¯

    "Egy fiatal pár, akikre a jövő épülne, azok meg számolgatják a forintokat, meg egy koszos lakásért hány évnyi hitelt kéne felvennie, meg eladnia a lelkét a banknak az nem érdekes."

    Az egyesult allamokban igen, ott most a jovot mar a bevandorlokra epitik. A feher haz nyilatkozata szerint ok az usa valodi orokosei. Itthon meg ha vallal a par 3-4 gyereket akkor kapnak annyi penzt es jovobeli adomentesseget, hogy ha nem pesten akarnak hazat venni, akkor tudnak. A lenyeg, hogy dolgozzanak es legyen sok gyerekuk. Legalabbis amig jelentos politikai valtozas nem lesz.
  • hunbalee #11
    Az a szép világ ,hogy a család nem segíti a saját gyermekeit és hitelt kell felvenniük. Akkor most ki is a hibás? Számomra inkább a szülök mintsem az ország
  • GSAgent89 #10
    Persze kapjanak komplett kész házat, még csak nem is lakást, hanem egyből házat a lepukkant csövesek! Egy fiatal pár, akikre a jövő épülne, azok meg számolgatják a forintokat, meg egy koszos lakásért hány évnyi hitelt kéne felvennie, meg eladnia a lelkét a banknak az nem érdekes. azok dögöljenek meg. De a csövesnek legyen luxuslakása. Szép világ mondhatom.
  • hunbalee #9
    Ha te mondod... Bár egy "szaros mobilház" a legkisebb is 10 milla felett nem nem hiszem hogy a te általad leirt dolog kijönne olcsóbban sőt ezzel azt mondod ez a nyomtatott ház 60-100millió mert 10ed eze itt..

    De jöhet ez a cég 15 millióból szerezz nekem készen új építésű házat. Azonnal veszem!!
  • kvp #8
    Az ugye tiszta, hogy egy sima fempanelekkel zsaluzott vasbeton hazat korulbelul a tizedebol osszerak barmelyik ezzel foglalkozo magyar ceg, belertve, hogy lesz pince, fodem es akar emelet is? Ez a technologia egyelore meg nemcsak draga, de lassu is es nem igazan hasznalhato hagyomanyos epuletek letrehozasara.

    ps: Es ha mar zsaluzott vasbeton, akkor egy adag hoszigetelo kogyapotot rakva a falak belsejebe meg passziv haz is epitheto. Mindez a tenyleges betonozasi munkakkal a markologep megerkezesetol a szerkezetkesz allapotig (tehat allnak a falak es a teto) kevesebb mint egy honap alatt.
    Utoljára szerkesztette: kvp, 2021.03.27. 13:48:16
  • hunbalee #7
    Én pl simàn élnék egy ilyenben. Engem ugyanis soha egy percig nem érdekelt, hogy ki mit gondol amiatt hogy miben lakom, hogy néz az ki stb.Ugyanis a lényeg hogy nekem jó legyen
    Linket azóta se találtam hozzá mert halott amire bukkantam. De lehet felhivom őket akinek a weboldalán ott van hogy hol lenne a nem bejövő 3ds nyomtatott weboldal.. Nekem nem kell nagy 60nmes már überkirály volna
  • kvp #6
    Ez egy kiserleti rendszer. A lenyeg, hogy a sajto lassa, hogy igy keszult. Ugyanis technologiailag mar maga a nyomtato is simara huzhatta volna, de akkor nem lehetne megkulonboztetni a sima zsaluzott haztol.

    Mindennel egyutt a nagypanelos hazgyari technologia nem csak gyorsabb, de egyszerubb es sokkal stabilabb hazakat eredmenyez. Persze a lapraszerelhetoseg miatt a hazgyari technologias hazak sokkal rondabbak, cserebe a teto sem acsolt fabol van. (a cikkben szerelpo nyomtato csak vizszintes falakat tud felhuzni azonos magassagig, se fodemet nem tud epiteni, de meg ket oromfalat sem tud huzni a teto ala, igy azt fabol potoltak)

    Vicces, de tenyleg csak max. egy hajlektalannak kell meg ott is.

    ps: A cikkben szereplo volt hajlektalanok falujat itthon is fel lehetne epiteni, a lenyeg, hogy a varosoktol es egyeb lakott teruletektol tavol epitsunk egy falut olyan embereknek akik jelenleg hajlektalanok igy nincs is autojuk, tehat nem nagyon fognak tudnak kimozdulni az uj falujukbol, de a segely miatt nem nagyon tehetik meg, hogy ne ott lakjanak. Problema megoldva... azaz nem, de legalabb egy jo tavoli szonyeg ala van besoporve.