Berta Sándor

Drezdában épül a világ egyik legkorszerűbb chipgyára

Az üzem hálózatba kötött és nagy mértékben automatizált lesz.

Harald Kröger, a Robert Bosch GmbH ügyvezetője bejelentette, hogy az új drezdai létesítményükben először fognak teljesen automatizált módon készülni szilíciumostyák. Ez egy fontos lépés a gyár teljes termelésének beindítása felé, amely várhatóan az esztendő végére valósul meg. Az üzemben a jövőben elsősorban autókhoz készítenek majd mikrochipeket, amelyek a jövő közúti közlekedésének biztonságát fogják növelni. Az új létesítménnyel a konszern jelentős mértékben kibővíti a gyártási kapacitásait. A beruházásba a Bosch egymilliárd eurót invesztált és az új gyár a világ egyik legkorszerűbb üzeme lesz.

Az első prototípusok már januárban elkészültek. A félvezetőket hat héten át gyártják, a folyamat 250 lépésből áll és teljesen automatizált. Az egyes szilíciumostyákra egy mikrométer mély és széles elemeket visznek fel. Az így készített chip-prototípusokat először elektronikus komponensekben használják és tesztelhetők, márciustól pedig kezdődik a rendkívül összetett integrált áramkörök gyártása. Akkor a szilíciumostyák egy több mint tíz héten át tartó és kereken 700 lépésből álló folyamaton mennek keresztül.

A gyártás 300 mm-es technológiával történik, így egy ostyán mintegy 31 000 chip fér el. A teljes automatizálás és a gépek közötti valós idejű adatcsere különösen hatékonnyá teszi a chipgyártást. Kröger kiemelte, hogy az új üzem az automatizálás, a digitalizálás és a hálózatba kötöttség területén egyaránt követendő példát jelenthet. A létesítmény építése 100 000 négyzetméteren kezdődött el 2018 júniusában, az épület külső váza 2019-re készült el. A kész gyárban akár 700 szakember is dolgozhat majd, a feladatuk a gyártás vezérlése és ellenőrzése, valamint a gépek karbantartása lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rwg #7
    Igen, erre próbáltam utalni. Ennek kellett volna kiderülnie a cikkből. Ami talán meg is történt volna, ha a fordító lefordítja a teljes eredeti cikket. Bár jelen esetben a német forrás is elég színvonaltalan. :)
  • Gabbbbbbbbbbbb #6
    Szinte semmihez sem "kell", de sok energiát meg lehetne vele spórolni.
  • pakeszke #5
    a wafer olyan atmeroju lesz, amit te vartal volna az a ~ 7 nm tartomany, nos az amikor "rafotozzak" a lapra, hogy a tranyok milyen nagyok, arrol nincsen info, valoszinuleg nem a legujabb technologia lesz

    Utoljára szerkesztette: pakeszke, 2021.03.10. 16:03:29
  • BruceZ #4
    A gyár lesz korszerű, nem a végtermék :) De amúgy van amihez nem kell 5 nm
  • rwg #3
    "Drezdában épül a világ egyik legkorszerűbb chipgyára"

    "A gyártás 300 mm-es technológiával történik"

    ????
  • Tetsuo #2
    Ha továbbolvasod, rájöhetsz, hogy márciustól már tíz hét a gyártási idő. ;-)
  • Inquisitor #1
    Hat hét a gyártási folyamat? Az szép. Ott kemény lehet egy áramszünet.
    Egyik melóhelyen 1 órás áramszünet után kiesett 72 órányi termelés anno.