Berta Sándor

Hatékonyabbá tenné az ipart az AWS

Az Amazon a kereskedelem után a gyárakat is átalakítaná, webszolgálató részlegük, az Amazon Web Services (AWS) saját szenzorokkal és okoseszközökkel akarja hatékonyabbá tenni a üzemeket.

A társaság a világ legnagyobb felhőszolgáltatója és jelentős mértékben profitál abból, hogy a trend egyre inkább az interneten keresztüli decentralizált adatfeldolgozás irányába mutat. A cég bevétele a tavalyi esztendő utolsó negyedévében közel 10 milliárd dollár volt, míg az idei esztendő harmadik negyedévében már több mint 11,6 milliárd dollár. Swami Sivasubramanian, az AWS gépi tanulásért felelős alelnöke kijelentette, hogy az ügyfeleiknek valós idejű döntéseket kell hozniuk és eközben magas minőséget kell garantálniuk. A menedzser közölte, hogy a gépi tanulási ajánlataikat világszerte több mint 100 000 ügyfél használja. Közöttük egyaránt vannak nagy cégek, például a Siemens és a Volkswagen, s kisebbek. Azonban nem mindenütt lehet adatokat beküldeni az AWS egyik számítógép-központjába: vagy nincs jó internetkapcsolat vagy nem áll rendelkezésre elegendő idő.

Az AWS mindehhez az ügyfeleinek szenzorokat kínál, először a cég történeében. Volt olyan megrendelő, aki az európai üzemeibe már 50 000 készüléket szerelt fel, de a Monitron nevű új rendszerük a már meglévő eszközökkel is együtt tud működni. A Monitront az aacheni fejlesztőcentrumban készítették és lehetővé teszi, hogy a rendszeres rutinellenőrzések helyett a munkatársak a célzott vizsgálatokra összpontosítsanak. Biztosítja a hibás alkatrészek vagy folyamatok időben való felismerését, ezáltal időt és pénzt lehet vele megtakarítani.

A rendszer egyik első tesztügyfele a Fender amerikai gitárgyártó. Bill Holmes, a Fender gyárakért felelős globális vezetője kifejtette, hogy a váratlan termeléskiesések kétszeresen is drágák. Egyrészt megakasztják a gyártási folyamatot, másrészt sok javítási munkát okoznak, mert azokat belátható időn belül meg kell oldani. Sivasubramanian hangsúlyozta, hogy a biztonság és a magánszféra védelme számukra a legfontosabb. Az adatokat biztonságos kapcsolatokon keresztül továbbítják és biztonságosan is tárolják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!