Berta Sándor

Jönnek a sokoldalú európai humanoid robotok

A legtöbb ember azt szeretné, hogy idős korára önellátó maradhasson a megszokott környezetében. A különböző gépek ebben segíthetnek.

A Karlsruhei Technológiai Intézet (KIT) új generációs, sokoldalú és személyre szabható humanoid robotokat fejleszt ki az idősek számára. A harmadik generációs ARMAR típusú modelleket a kutatók azért alkották meg, hogy a mindennapos háztartási vagy ipari tevékenységeket elvégezzék az emberek helyett. A következő generációs gépeket már kifejezetten az idősek megsegítésére fogják kifejleszteni.

A KIT munkatársai a JuBot projekt keretében tervezik meg és készítik el az ARMAR robotok új generációját, amelyek képesek a tulajdonosaiknak különböző tárgyakat hozni, az asztalt megteríteni, majd lepakolni, a mosogatógépeket használt evőeszközökkel és edényekkel, tányérokkal megpakolni, továbbá a különböző rokonokkal kommunikálni. A fejlesztések emellett a külső vázak kidolgozására összpontosítanak, mert azok támogathatják a mozgásban a nehéz helyzetben lévő időseket, valamint lehetővé tehetik a motorikus és a kognitív képességeik célzott edzését.


Holger Hanselka professzor, a KIT elnöke kiemelte, hogy az egyre öregedő társadalom egyik legsürgetőbb kihívása, hogy megfelelő önálló életet és magas életminőséget tudjon biztosítani az idős tagjai számára. Ezzel párhuzamosan viszont az ápolókat is tehermentesíteni kell. Az ápolási robotok és a mesterséges intelligenciára épülő technológiák ebből a szempontból kiváló lehetőséget jelentenek. Nem véletlen, hogy az intézetben az emberközpontú robotika az egyik jövőbeli téma.

Oliver Kraft professzor, a KIT kutatási alelnöke szerint fontos ugyanakkor tudomásul venni, hogy önmagában nem elegendő az, hogy a technológiák rendelkezésre állnak. Figyelni kell a magánélet védelmére, az építési előírásokra és a lehetséges társadalmi hatásokra is. Ezért is dolgoznak a robotika, a mesterséges intelligencia, az ember-gép interfészek, az IT-biztonság, a mérnöki és a sporttudományok, az építészet és a technikai következmények megbecsülésének a szakértői a JuBot programon.

Tamim Asfour professzor, a projekt koordinátora leszögezte, hogy a JuBot robotok az emberekkel való interakcióknak köszönhetően folyamatosan tanulhatnak, s az individuális igényekhez és szokásokhoz igazodhatnak. Az ARMAR modellek már képesek az összetett feladatok elvégzésére a konyhai környezetben, tanulnak az emberektől és természetes beszéddel kommunikálnak velük. A fejlesztések direkt emberközpontúak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)