Berta Sándor

1,1 milliárd euróra büntették az Apple-t Francia­országban

A kaliforniai gyártó mellett két partnere is komoly bírságot kapott.

A francia versenyhivatal (Autorité de la Concurrence) közölte, hogy 1,1 milliárd euróra büntette az Apple-t, továbbá a Tech Datát 76, 1 millió euróra, míg az Ingram Micrót 62,9 millió euróra. A lefolytatott vizsgálatok ugyanis azt állapították meg, hogy az amerikai konszern és a két kereskedőcég együttműködött azért, hogy lehetetlenné tegye az Apple által piacra dobott "nem iPhone termékek", elsősorban a Mac számítógépek és az iPad készülékek területén zajló versenyt. Az ügy kivizsgálása több éven át tartott, az eljárás az eBizcuss nevű francia kereskedelmi vállalat panasza nyomán 2012-ben indult el.

Isabelle de Silva, a hivatal vezetője elmondta, hogy az Apple, a Tech Data és az Ingram Micro arról állapodott meg, hogy egymással nem fognak versenyezni és más viszonteladókat megakadályoznak majd abban, hogy verseny alakulhasson ki a területen, ezáltal pedig gyakorlatilag teljesen kikapcsolják az Apple termékeinek nagykereskedelmi piacát.

Az Apple olyan intézkedéseket vezetett be, amely a prémium kereskedőket arra kényszerítette, hogy a különböző eszközöket legalább ugyanolyan áron árulják a honlapjaikon, mint ahogy azok az Apple márkaboltjaiban és oldalon elérhetők. A viszonteladókat szerződés kötelezte arra, hogy szinte csak a társaság termékei szerepeljenek a kínálatukban, ugyanakkor időnként még így sem kaptak új modelleket, annak ellenére sem, ha azok az Apple portálján vagy az Apple márkaüzleteiben megvásárolhatók voltak.

Az Apple úgy reagált a hírre, hogy a döntés káoszt fog okozni minden ágazatban. A cég emellett jelezte, hogy természetesen fellebbezést nyújt majd be a határozat ellen.

Február elején a francia Direction Générale de la Concurrence, de la Consommation et de la Répression Des Fraudes (DGCCRF) bejelentette, hogy 25 millió euró megfizetésére kötelezte az Apple-t azért, mert 2017 végén kiderült, hogy szándékosan visszafogta egyes régebbi típusok teljesítményét, hogy megelőzze a nem kívánt problémákat és erről a lépésről semmilyen formában sem tájékoztatta az érintett felhasználókat. Március elején pedig ismertté vált, hogy az óriáscég inkább elkerülne egy éveken át tartó jogi eljárást az Amerikai Egyesült Államokban és kész fizetni egy bizonyos összeget, akár 500 millió dollárt is az érintett vásárlóknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mumoka 2012 #13
    hát a büntetés igazán nevetséges még +1-2 nulla bele fért volna nekik
  • ostoros #12
    "Semmifele elonyuk nem lenne abbol hogy 10+ milliardos fejlesztesi budzset ne valos fejlesztesre forditsanak. "
    Nem érted! Azt mondják, hogy arra fordítják. Közben pedig nem. Mert a K+F kedvezőbben adózik. Papíron kutatnak, a valóságban meg nem.
  • Sequoyah #11
    Igen, a NASA sajnos nagyon keveset kolt a fejlesztesre... Nem is nagyon haladnak sehova...
  • Sequoyah #10
    A marketing koltsegnek semmi koze a K+F-hez.
    Amugy igen, konkretan a kameraba rengeteg penzt olnek, es meg is van a latszatja. Gyakorlatilag kinyirjak a hagyomanyos fenykepezogep piacot, ami nem tud 10 millirdot beleolni. Azon kivul hogy egy hagyomanyos kamera a meretenel fogva elonyt elvez, a mogotte levo technologiaban es szoftverben messze le vannak maradva.
    Persze nem csak ok, a konkurencia ugyanezt csinalja, hasonlo koltsegvetessel, hasonlo eredmennyel.

    Az hogy neked nem tetszik az amit fejlesztettek az a te szemelyes problemad, ne vedd meg. De hogy ne fejlesztenenek, az tenyszeruen nem igaz.

    UI: Semmifele elonyuk nem lenne abbol hogy 10+ milliardos fejlesztesi budzset ne valos fejlesztesre forditsanak.
  • gombabácsi #9
    valóban? és mi az eredménye? semmi. a lufit fejlesztik. óóó újabb kamera az ifonban! még egy kicsit le van kerekítve a széle, ennek a fejlesztési költsége 5 milliárd dollár volt!!! (a marketing költsége.) áááá, most meg ujjlenyomat olvasó van a gombon! fejlesztési (marketing költség): 10 milliárd dollár. húúúúú! még legyen egy kicsit jobban lekerekítve...
  • ostoros #8
    Ha ez igaz lenne, többet költenének fejlesztésre, mint a NASA költségvetése. Ez nyilvánvalóan nem igaz. Csak könyvelési trükk.
  • Sequoyah #7
    Evente 16 milliardot koltenek K+F-re, ami a teljes beveteluk kb 8%-a.Ezzel a vilag top10 legtobbet fejesztro vallalata koze tartozik.
  • Sequoyah #6
    Ez csak a Franciak resze a buntetesbol, az orszaghoz merten ez oriasi.
    Ha a teljes vilagpiacra felszoroznad, akkor az csodbe is vinne a ceget...
  • Yagami #5
    Szarházi banda...
  • gombabácsi #4
    az apple tipikusan olyan cég, amelyik semmilyen fejlesztést nem csinál. fújja a látszat-fejlesztés lufit. adóztassák csak.