Berta Sándor

Felelősséget kell vállalniuk a fejlesztőknek

Az alkalmazottak nem dughatják mindig a homokba a fejüket.

A Google módosított keresőt kínált volna Kínában és az ügyben már tárgyalt is a helyi kormány képviselőivel. A projekt Dragonfly néven futott volna. Sundar Pichai, a társaság vezetője korábban annyit elismert, hogy vannak kísérleteik, de már ez is elegendő volt arra, hogy a munkatársak lázongani kezdjenek. A Google több mint 1400 dolgozója írta alá a megfogalmazott tiltakozó levelet és Mike Pence amerikai alelnök is azt követelte a cégtől, hogy állítsa le a tervei megvalósítását. Majd a Google 300 alkalmazottja írt nyílt levelet, amelyben leszögezték, hogy nem akarnak módosított keresőt készíteni a kínai piacra és követelték a fejlesztés azonnali leállítását. 2018 decemberében Sundar Pichai cáfolta, hogy módosított keresőt készítenének a kínai piacra, ugyanakkor azt elismerte, hogy voltak ilyen elképzeléseik.

Most Jack Poulson matematikus, fejlesztő, a Google kutatási részlegének korábbi munkatársa bírálta a tudósok és a mérnökök felelőtlen magatartását akkor, amikor a munkájukat végzik és gyakorlatilag a homokba dugják a fejüket, s úgy vélik, hogy a politikát rá kell hagyni a politikusokra. A férfi kifejtette, hogy ha egy technológiai vállalat munkatársának tudomására jut, hogy a munkaadója az emberi jogok megsértéséből profitál, akkor fel kell lépnie a jelenséggel szemben. Az érintetteknek ilyenkor fel kell állniuk és harcolniuk kell.

Poulson szerint az olyan IT-óriások, mint a Google nagy figyelmet fordítanak arra, hogy jó képet alakítsanak ki magukról a közvélemény előtt, mert az emberek bizalmára vannak utalva. Amennyiben valaki csak bírálja a terveket, de tovább végzi a munkáját, akkor az nem hatja meg a menedzsmentet. De ha néhány alkalmazott tényleg elhagyja a társaságot, akkor a tiltakozások sokkal komolyabb hatással járnak.

Poulson jelenleg a Tech Inquiry nem kormányzati szervezet vezetőjeként dolgozik és a Dragonfly projekt után hagyta ott a Google-t, mert nem értett egyet a kitűzött célokkal. A Tech Inquiry a technológiával kapcsolatos visszaéléseket akarja leállítani. Január elején Ross LaJeunesse, a nemzetközi kapcsolatokért felelős részleg korábbi vezetője bírálta a Google-t amiatt, hogy a számára első a nyereség és csak utána jönnek az emberi jogok. A szakember példaként említette a Dragonfly programot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!