Berta Sándor

Még több reklám lehet az Instagramon

Minderre a Facebook nyomására kerülhet sor.

A Tubefilter arról írt, hogy az Instagram már most is tesztel olyan hirdetéseket, amelyeket közvetlenül a történetek mögött jelennek meg. A döntés hátterében az áll, hogy a Facebook nyomást gyakorolt a leányvállalatára azért, hogy az eddiginél sokkal több reklámot helyezzen el az oldalain.

A The Information mindezt azzal egészítette ki, hogy a nyomásgyakorlás oda vezetett, hogy az Instagram már júniusban integrálni kezdte a rendszerébe a további hirdetéseket. A tavalyi esztendő hasonló időszakához képest már kétszer több reklám jelenik meg a portálon és a kiszivárgott információk alapján ez még csak a kezdet.

A reklámbevételek növelése mellett az is a Facebook célja, hogy egyre több felhasználót csábítson át az Instagramról a közösségi platformra. Néhány menedzser felhívta a figyelmet arra, hogy az Instagram a jövőben sikeresebb lehet a Facebooknál és ezt alátámasztotta az az év elejei felmérés is, amely szerint a két szolgáltatás közül már az Instagram a menőbb.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kissssss0 #5
    Instagram??? hmm... ja igen most már beugrott! ez az az oldal ahol ha szeretnél akár csak egy képet is megnézni akkor rögtön kötelezően regisztrálnod kell... máskülönben mehetsz(takarodjál) isten hírével.

    már majdnem elfelejtettem hogy még léteznek ilyen barom oldalak.
    Utoljára szerkesztette: Kissssss0, 2019.08.27. 22:34:52
  • barret #4
    Akkor el is árultam,hogy mennyit tudok róla...Most már sokat is! :)
  • kvp #3
    Az instagram elsosorban egy alkalmazas. Nem blokkolhatoak benne a reklamok. Raadasul folyamatosan gyujti a poziciot es kamera/mikrofon joga is van. Login nelkul nem is megy, tehat tokeletes a kovetesre es a reklamozasra. A webes feluleten pedig nem megy egy csomo feature, pl. az uzenetkezeles sem.
  • barret #2
    " Facebook nyomást gyakorolt a leányvállalatára azért, hogy az eddiginél sokkal több reklámot helyezzen el az oldalain." Nagyon helyes :D Tessék csak ösztönözni a népet,
    lassan mindenki reklámblokkolókat használ.
  • end3 #1
    A felhasználók "csábításáról": Egy biztos, az a szolgáltatás ami azért lehetne "menőbb" mert több reklámot tartalmaz, számomra nem az. - Ha növelik a reklámok mennyiségét, akkor csökkentem arra a szolgáltatásra szánt időt, végső esetben akár 0-ra is. - Egyszerű felhasználói hozzáállás.