Gyurkity Péter

3 Galaxy M-telefon van érkezőben

A nemrég bemutatott új sorozat máris frissül, a cél változatlan.

Az év elején mi is beszámoltunk a Samsung új telefonos sorozatának elrajtolásáról, amely egyben a Galaxy J-vonal elbúcsúzását is jelentette. A 3 eredeti példányt most gyorsan követik a frissített változatok, a jelek szerint az első körben ugyanazon a piacon.

Egy külső forrás adott hírt a 3 új jövevény közeljövőben esedékes megjelenéséről, amelyre a pontos, bár nem mindenre kiterjedő specifikációk közzététele utal. A rövid bejegyzés szerint a Galaxy M21, a Galaxy M31, valamint a Galaxy M41 van ezúttal érkezőben, ezen telefonok pedig némileg eltérő komponensekkel bukkannak majd fel a középkategóriában, ami azért fontos küzdőtér a Samsungnak, mert ezen pozíciók megtartásával, illetve további erősítésével tudják majd megőrizni a telefongyártók között korábban kivívott első helyüket. A friss hír szerint az M21 az Exynos 9609 chipet kapja meg, amelyhez 4 GB memória, valamint egy 24 és egy 5 megapixeles érzékelőből álló iker-kamera csatlakozik majd, ez utóbbi itt is a megfelelő mélységérzékelésért felelne – ez azonban a legszerényebb változatként jelenne meg a piacon.

A Galaxy M31 ugyanis már a némileg erősebb Snapdragon 665 chip erejét társítaná 6 GB memóriával, valamint egy hátoldali tripla-kamerával, amely sorrendben egy 48, egy 12, valamint egy 5 megapixeles példánnyal állna rendelkezésünkre, vagyis itt a nagylátószögű felvételek elkészítését is támogatnák. A Galaxy M41 ehhez képest az Exynos 9630 chipet vonultatná fel, szintén 6 GB memóriával, valamint egy kifinomultabb tripla-kamerával, amely 64, 12, valamint 5 megapixeles érzékélőket bocsátana rendelkezésünkre. Ezúttal is az indiai piacot vennék célkeresztbe, hiszen itt több százmillió potenciális érdeklődő szívét hódíthatják meg, bár ez egyelőre még nem világos, hogy eddig milyen eredményeket sikerült ezen a téren elérniük.

Az M-sorozat megjelenése óta ugyanis a Samsung ottani piaci részesedése 4 százalékkal mérséklődött, míg a komoly riválissá előlépett Xiaomi tartani tudta pozícióit – könnyet lehet azonban, hogy az M-telefonok nélkül a helyzet még rosszabb lenne a dél-koreai gyártó számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!