Gyurkity Péter

Jön a Motorola hajlítható telefonja

Ezt azonban több hagyományos példány előzi meg a sorban.

A Samsung és a Huawei mellett a Lenovo kezében lévő Motorola esetében is jeleztük már, hogy a gyártó hajlítható megoldással készül, amely valószínűleg még az idei év vége előtt megjelenik a piacon. Ők egy némileg eltérő kivitel mellett döntöttek, erről pedig további részletek szivárogtak ki, miközben több hagyományos típus rajtja is nagyon közel van már.

A cég a jelek szerint a Sharp által még áprilisban bemutatott kijelzőre támaszkodik, ezt használnák fel az új, 2019-es RAZR esetében. Maga az okostelefon az eredeti RAZR külalakjára hajaz, itt függőleges irányban csukhatjuk majd össze a készüléket, immár azonban egy kívülről nem észrevehető forgópánt alkalmazásával, remélhetőleg strapabíró és időtálló kivitelben. A felbontás állítólag 876 x 2142 pixel lesz, ez a 22:9-es képarányt jelenti, míg a panel mérete 6,5 vagy 6,2 hüvelyk lenne – a teljesítményt valószínűleg a Snapdragon 855 Plus chip biztosítaná, talán hátoldali ujjlenyomat-olvasó kíséretében, bár ez még egyáltalán nem biztos. A hajlékony külső réteget ugyanazon dél-koreai cég szállítaná le, amely annak idején az első ilyen telefon, a Royole FlexPai esetében is ezért volt felelős.

A cég a forrás szerint 200 ezer példánnyal készül, itt ehhez mindössze annyit tesznek hozzá, hogy a fejlesztés előrehaladott fázisában járnak. A hivatalos ár jó eséllyel 1500 dollár körül lesz, hiszen a kijelző némileg kisebb, mint a Galaxy Fold vagy a Huawei Mate X panelje, míg a debütálásra minden bizonnyal a két rivális szeptemberi rajtja után kerül majd sor. Addig azonban több hagyományos telefont is megismerünk majd, hiszen a Motorola már beharangozta az újabb brazíliai rendezvényt, amelyről e hír megjelenésekor már múlt időben beszélhetünk. Napokkal korábban kiderült, hogy a Motorola One Pro és One Zoom név egyazon készülékre utal, de elsőként ehelyett a Motorola One Action futott be, amely némileg szerényebb hardverrel jelenik meg a piacon.

Ez utóbbi egy hátoldali tripla-kamerával, 6,3 hüvelykes kijelzővel, az Exynos 9609 chippel, 4 GB memóriával, valamint 128 GB-os tárolóval rajtol majd el, 259 eurós áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!