Gyurkity Péter

Előugró kamerával jön a Nokia 8.2

A kellemes hardverrel érkező készüléket két hagyományos mobil előzi meg.

A HMD Global viszonylag ritkán szerepel oldalunk hasábjain, viszont a fontosabb bejelentésekről nem maradtunk le, ez pedig a jövőben is így lesz. Most külső forrás számolt be arról, hogy egy új típus van érkezőben, miközben a cég két hagyományos mobilról rántotta le a leplet.

A forrás szerint a Nokia 8.2 specifikációja nagyjából véglegesnek tekinthető, bár itt leginkább a kialakítás keltheti fel az érdeklődést, hiszen a finn illetőségű gyártó most először alkalmazna előugró előlapi kamerát. A modul a jelek szerint itt is ugyanazon célt szolgája, mint a rivális cégek megoldásain, vagyis a kijelző az előlap lehető legnagyobb hányadát foglalná el, nem sok helyet hagyva az egyéb komponenseknek, vagy akár a kávának. Bárhogy is legyen, a kamera ezúttal egy 32 megapixeles példány lesz, amely a már említett előugró panelen helyezkedne el, ezzel pedig sem felső bevágás, sem pedig a mostanában egyre divatosabb apró lyuk nem jelenik majd meg a készüléken.

A telefon 8 GB memóriát, valamint egy alapesetben 256 GB kapacitást biztosító belső tárolót kapna. A chip pontos típusáról ezúttal nem esett szó, viszont a korábbi beszámolók alapján itt a Snapdragon 700-sorozatba tartozó változat alkalmazására számíthatunk, miközben az is felmerült, hogy a cég ezzel egy, az 5G-t támogató, viszonylag olcsó megoldást dobna piacra. A szoftveres oldalon már a megjelenés pillanatában az Android 10 Q futna, ami viszont azt sugallja, hogy a debütálásra csak a végleges verzió hivatalos bemutatkozása után kerül sor, vagyis legkorábban valamikor szeptemberben.

A HMD eközben két hagyományos mobilról rántotta le a leplet, amelyek a Nokia 105 és a Nokia 220 negyedik generációs elérést támogató változataiként jelennek meg a piacon. A kis kijelző és a szerény specifikáció alacsony hivatalos árat jelent, ez a Nokia 220 esetében például mindössze 39 euró lesz. Android helyett a Series 30+ szoftver fut a két készüléken, a megjelenés augusztus közepén esedékes, az okos-funkciókat elkerülni igyekvők számára tehát ekkor bővül majd a választék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xyl #5
    Na jó, bocs, tényleg melléolvastam.
  • Tetsuo #4
    Nagy látószög? :-) Na persze.
  • karajjj #3
    Bocsánat, de előugró, és nem előreugró van a címben. Tehát nincs benne semmi félrevezető, te nem tudod értelmezni a kettő közötti különbséget.
    Utoljára szerkesztette: karajjj, 2019.07.31. 09:56:14
  • gombabácsi #2
    ilyen hülyeségekkel szórakoztatja magát az emberiség
  • xyl #1
    A cím kissé félrevezető. Elsőre arra gondoltam, hogy az előreugrással nagyobb képtávolságot érünk el, mint számtalan fényképezőgépnél. Kiderült, hogy a kamera oldalra ugrik ki és nem a képtávolság növelése a cél, hanem az, hogy a kijelző minél nagyobb részt elfoglalhasson a telefonon. Szóval, marad a nagy látószög, minden előnyével és hátrányával.