Gyurkity Péter

Képeken látható a Galaxy Note 10 és 10+

Az alaposan átalakult külső mellett a specifikációba is betekinthetünk.

Nagyjából egy hónapra vagyunk a Samsung soron következő zászlóshajójának hivatalos bemutatójától, most azonban hivatalos renderképek bukkantak fel, amelyek megmutatják nekünk a csúcstelefon külsejét. A külalak sokban változott a tavalyi generációhoz képest, miközben a hardver is frissült.

Az elsőként egy német portál által közzétett felvételek a nagyjából egy hónappal korábban kiszivárgott korai példányokat igazolják vissza, ezt követően azonban egy másik forrás is beszámolt a friss képek elérhetőségéről. A páros tagjai sorrendben egy 6,3 és egy 6,75 hüvelykes Infinity-O panellel állnak majd rendelkezésünkre, mégpedig nagyon vékony előlapi kávával és egy-egy apró felső lyukkal. Ez utóbbi egy várhatóan 10 megapixeles szelfikamerának ad majd helyet, míg a hátoldalon egy függőlegesen elrendezett tripla-kamera dolgozik majd, amely egy 12, egy 16 és egy 12 megapixeles példányból állna össze, ezúttal már Time-of-Flight érzékelővel, valamint 2x-es optikai zoommal.


Az Egyesült Államokban ezúttal is a Snapdragon 855 chip biztosítja majd a csúcskategóriás teljesítményt, Európában azonban a Samsung saját fejlesztésű egységei dolgoznak majd a burkolat alatt, ahogy azt már megszokhattuk. Ez utóbbi valószínűleg az Exynos 9820 lesz, amely az S10 esetében már bizonyított, de előfordulhat, hogy a még frissebb Exynos 9825 kerül a telefonokba, amely 8 nanométer helyett immár 7 nanométeren készül. A memória mérete 8 és 12 GB lenne, míg a belső tároló esetében a 128 GB és az 1 TB közötti kapacitás lenne elérhető, miközben dolgoznak egy 5G-t támogató változaton is, hogy kiszolgálják a vadonatúj technológiára vágyókat.

A Samsung Unpacked rendezvény augusztus 7-én jön majd el, ekkor a gyártó minden bizonnyal a Galaxy Watch 2 és a Galaxy Tab S6 típusokról is lerántja majd a leplet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • passatgt #3
    Ha a fekete csík felül lenne, pont elférne benne a kamera és nem kéne rá a lyuk
  • Zoliz #2
    Az infinity luk a beteg az állandóan szelfizo lyányoknak.
    Tervezett hiba a kijelzőn.
  • proger82 #1
    Atya eg! Ez nagyon beteg, mint egy fel asztal akkora, de jol van legyen!
    Jo lenne ha mar csinalna valaki megint valami normalis meretu 4col koruli keret nelkuli telefont!
    Nem valami lebutitott olcsositott vackot! hanem valami tenyleg rendeset 300-400ezer forintos ar kategoriaba kategoriaba!!