Gyurkity Péter

Bemutatkozott az LG G8S

Az olcsóbb példány a képkészítésre fókuszálna, néhány kompromisszummal.

Számos egyéb gyártóhoz hasonlóan a dél-koreai cég is a februári MWC alatt rántotta le a leplet új zászlóshajójáról, akkor azonban egy szerényebb példányt is bemutattak, amelynek piacra dobására most állnak készen. Az LG G8S ThinQ picit gyengébb hardverrel fut be, viszont a kamerák terén ezúttal is újítanak.

A hivatalos bejelentésből kiderül, hogy a G8S az eredeti változathoz képest nagyjából változatlan komponensekkel jelenik meg, itt tehát megmarad a Snapdragon 855 chip, a maga csúcskategóriás teljesítményével, amelyhez 6 GB memória, egy alapesetben 128 GB-os belső tároló, a hagyományos jack-dugó, valamint egy 6,2 hüvelykes OLED-kijelző csatlakozik, ez utóbbi viszont már csak a 2248 x 1080 pixel felbontást támogatja, ellentétben a G8 esetében látott 3120 x 1440 pixeles szabvánnyal. A telefon három színben (fekete, fehér, valamint kék) jelenik meg, ezt pedig a hivatalos magyarázat szerint kifejezetten azoknak szánják, akik optimalizált kameraszoftverre vágynak.


Ez lesz ugyanis a fókuszban, bár a hátoldalon némileg gyengébb tripla-kamera helyezkedik el, amely sorrendben egy 12, 12, illetve 13 megapixeles érzékelőre épül majd. Ehhez az előlapon egy 8 megapixeles példány csatlakozna, mégpedig ToF-szenzorral, a jobb minőség érdekében – itt számos szoftveres funkció megjelenik majd, vagyis a telefon mindkét oldalán speciális effekteket alkalmazhatunk majd. Az üzemidőt egy 3550 mAh-s akkumulátor biztosítaná, ami picit nagyobb, mint a G8 egysége, de nagy különbséget az üzemidő terén nem tapasztalunk majd. A hivatalos megjelenésre Európában már a hónap vége előtt sort kerítenek, eközben több másik kontinensen is debütál majd a típus.

A hivatalos árról egyelőre nincs információ, ezt azonban az LG hamarosan szintén elárulja majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!