Berta Sándor

Ultimátumot kaphat az Ericsson és a Nokia?

A tengerentúlon az európai cégeket arra akarják kényszeríteni, hogy ne gyártsák a termékeiket Kínában.

Donald Trump amerikai elnök május közepén írt alá elnöki rendeletet az Amerikai Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről. Ezt követően az amerikai kereskedelmi minisztérium formálisan is megtiltotta amerikai termékek és technológiák eladását a Huaweinek. A szaktárca rendelete alapján a Huawei 68 leányvállalata került világszerte feketelistára. Bár a kínai társaság május végén 90 napos haladékot kapott, továbbra is nehéz helyzetben van.

Most azonban úgy tűnik, hogy nem csupán a kínai konszern lett célpont az Az USA-ban, hanem az Ericsson és a Nokia is, ugyanis a The Wall Street Journal bennfentesektől származó értesülései alapján a Trump-kabinet arra akarja felszólítani a két gyártót, hogy a jövőben ne Kínában készítsék el vagy fejlesszék ki az 5G-hálózatokhoz szükséges eszközeiket. A két európai céget már meg is kérdezték az amerikai kormány képviselői arról, hogy képesek lennének-e a routerek, a szoftverek és más termékeik Kínán kívüli gyártására.

Nem véletlenül vált célponttá az Ericsson és a Nokia, mivel az üzemeik közvetlenül a Huawei sencseni létesítményei mellett találhatók. Ez már elegendő ok volt az amerikai kabinet számára arra, hogy felvegyék velük a kapcsolatot. A két gyártó különböző szabályokat és előírásokat tartalmazó listát kapott, a felvetésekre 150 napon belül, októberig kell válaszolniuk, illetve a felsorolt előírásokat addig kell bevezetniük. Az egyeztetések még nagyon korai és informális szakaszban vannak.

A két vállalat üzleti jelentései alapján a Citi elemzői úgy becsülték, hogy tavaly az Ericsson gyártási kapacitásának 45 százaléka volt Kínában. A Nokia esetében ez az arány 10 százalék volt. A lehetséges ultimátum azért érdekes, mert egyik gyártó sem számít már meghatározónak a területen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #26
    Félgyarmat kifejezés, dereng iskolából? Nem?
    Akkor irány a fantomhoz!
  • Merces2 #25
    olyan ország vagy terület, amelyet egy idegen állam megfosztott önállóságától. Ez az jelenti, hogy teljes gazdasági és politikai függésben, katonai megszállás alatt tartja. EZ NEM TÖRTÉNT MEG kivéve hong konggal mit ha jól emlékszem az első ópiumháború után átengedtek az angoloknak ,és vietnammal amit a franciák foglaltak el. A kereskedelmi negyed nem gyarmat mégha sérti is kina integritását. és ami a fanomot illeti megadtam neki a cimedet , de azt mondta van amit már ő sem vállal....
  • ostoros #24
    Én pedig ajánlom a fertőtlenítőt miután a fantom lekezelt.
  • Merces2 #23
    Ettöl most akkor kina gyrmat lett :D gratulálok a kitűnő érveléshez igazad van ajánlom az értelmező szótárt , attol még jobb leszel.
  • ostoros #22
    Szopjanak le fantomosan, gyökér.
  • Merces2 #21
    Most jön az a rész hogy elolvasod amit belinkeltél :) aztán megpróbálod megérteni mi az a gyarmat.......
  • ostoros #20
    Most az a rész jön, hogy fogogod a googlet, és beírod: "colonies in china".
    Tudod, mit, túl hülye vagy hozzá, ezért itt van:
    https://en.wikipedia.org/wiki/Concessions_in_China

    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.06.28. 18:50:52
  • Merces2 #19
    Most jön az a rész hogy felsorolod a nyugat álltal meghóditott és gyarmati státuszú kinai területek , mr töriprof..........
  • ostoros #18
    Akkor tanulj még egy kis történelmet.
  • Merces2 #17
    Ugyan a harmadik világban mindenki útál mindenkit az ősidők óta, japánt kicsit jobban , de kina ebben is az élre tör
    Egyébként meg mi a faszrol beszélsz kina valamilyen formában 2800 éve létezik és a szó szoros értelmében soha nem volt senkinek a gyarmata leszámitva hong kongot . és vietnamot......amik hagyományos kinai területek, ...... :)