Gyurkity Péter

Alakulóban a Pixel 4 külseje és specifikációja

Képek mellett már a szinte teljes hardveres lista is napvilágot látott.

Az elmúlt hónapokban több alkalommal láthattunk újabb és újabb beszámolókat a Google soron következő csúcskategóriás okostelefonjáról, amely (legalábbis külsejét tekintve) sokban hasonlíthatott a tavalyi generációhoz. Most maga a cég tett közzé egy képet, ezt követően pedig további részleteket is elárultak, így már sokkal pontosabb információk állnak rendelkezésünkre.

A néhány héttel ezelőtt kiszivárogtatott renderképeknek némileg ellentmond a Google által közzétett felvétel, amely szerint a Pixel 4 már egyetlen színt alkalmaz majd saját külsején, itt elhagyják a felső bevágást, a hátoldalon pedig a bal felső sarokban helyezik el a meglehetősen méretes ikerkamera-modult. Külső források szerint a Snapdragon 855 chip szolgáltatja majd a csúcskategóriás teljesítményt, mégpedig 6 GB memória kíséretében, míg a nagyobb fizikai formátumban érkező Pixel 4 XL megtarthatja a közvetlen előd esetében alkalmazott előlapi bevágást. Ezt követte az újabb hír, miszerint a Google hardveres csoportján belül 3 különböző csapat dolgozott az eltérő prototípusokon, ami azt a célt szolgálta, hogy elkerüljék a népszerűtlen megoldásokat (lásd a Pixel 3 XL felső bevágását), illetve megelőzzék a kiszivárogtatások sorozatát – ez utóbbi nyilván kevésbé sikerült.


A videóból az is kiderül, hogy az egyik prototípus egy apró előlapi lyukkal készült el, horizontális elrendezésű iker-kamerával, a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval, immár fizikai gombok nélkül. A harmadik változat lenne az, amelyik a fenti hivatkozásban is megjelenik, ez már négyszögletes kameramodult, valamint fizikai gombokat vonultat fel, míg az előlapi káva egyedül a felső részen marad némileg vastagabb, hogy némi hely maradjon a szelfikamerának, valamint egy potenciális Face ID alternatívának, amely az ujjlenyomat-olvasót váltaná ki. A második prototípust egyelőre senki nem látta, így erről nincsenek információink.

Alig egy nappal a videó után bukkant fel az újabb fotó, amelyen állítólag szintén a Pixel 4 látható, immár használat közben. A minőség ugyan meglehetősen rossz, az eredet pedig nem teljesen tisztázott, az októberben esedékes megjelenésig azonban nyilván további részletek derülnek majd ki az új párosról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!