Gyurkity Péter

Még nem elég gyors és olcsó az 5G

Befutottak az első vélemények, amelyekből meglehetősen vegyes képet kapunk.

A OnePlus nemrég mutatta be új párosát, amelynek egyik tagja már 5G-változatban is elérhető. Ez utóbbi ugyan az USA-ban nem futott be, viszont a számunkra jóval érdekesebb Egyesült Királyságban már felbukkantak az első vélemények, amelyekből levonhatunk néhány fontos következtetést.

Az EE esetében több nagyvárosban is megvalósult a kellő lefedettség, legalábbis a szolgáltató saját állítása szerint. A cél az 1500 eltérő helyszín bevonása még az év végéig, itt azonban már az elmúlt néhány napban megjelentek az első beszámolók, amelyek az 5G főbb újdonságaira és beígért előnyeire fókuszálnak. Az egyik ilyen rövid jelentés szerint például London területén a 200 és 400 Mbps közötti sebesség a jellemző, a csúcsérték azonban a 700 Mbps-ot is elérheti, amennyiben pedig az ötödik generációs hálózat éppen nem elérhető, a telefon minden gond és különösebb fennakadás nélkül vált vissza a 4G LTE technológiára, vagyis ezzel sem lesz gondunk a mindennapi használat során – más gyártók és típusok persze belefuthatnak néhány problémába, itt viszont először szükség lesz a változatos kínálat kialakítására.

Egy hasonló bejegyzésben már a Spotify-letöltéseket vehetjük szemügyre, szintén az EE ottani hálózatán. A OnePlus 6T és 7 Pro 5G, valamint a két eltérő hálózati technológia összehasonlításából kiderül, hogy az ötödik generáció már most komoly gyorsulást eredményez, a további felhasználói visszajelzésekből pedig azt is megtudjuk, hogy egyelőre nem látni jelentős romlást az üzemidő, illetve a fogyasztás terén, ami mindenképpen biztató részlet, hiszen ezen típus még nem integrált módon támogatja a technológiát, a különálló modem pedig egyben nagyobb étvágyat is jelent – vagyis ez utóbbi tényező kapcsán még további javulásra számíthatunk. Más kérdés, hogy a magas árak és a lefedettség jellege miatt a többség még nem fogja kihasználni az új hálózatot.

A kínálat esetében viszonylag gyors bővülést várhatunk, itt például a Honor (vagyis a Mate 20 X és Mate X típusokat piacra dobó Huawei almárkája) is készül a saját megoldásával. Egy most közzétett interjú alapján erre az idei utolsó negyedévben kerítenének sort, ez pedig szerintük olcsóbb alternatívát kínál majd a vásárlóknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Andrevv #8
    Mi értelme az egésznek, ha egyre több városból tiltják ki? Az egyik pedig az EU fővárosa. Több 100 tudós van meghibbanva, vagy tényleg vannak egészségkárosító hatásai? Ki fogja rákényszeríteni az országokat, hogy változtassák meg a sugárzással kapcsolatos törvényeket? Jó lenne meg minden, de rengeteg kérdés vetődik fel.
  • kvp #7
    Alacsonyabb frekvenciakon nem lesz gyorsabb mint az edge, csak a kesleltetes javul. Normal 3-4g-s savban ugyanazt tudja mint a 4g, csak kisebb ping-el. Az uj frekvenciakat pedig sokhelyen meg ki sem osztottak, pl. nallunk sem.

    Szoval a ping es a sok keszulek miatt eri meg. Szerencsere a hagyomanyos savos mukodeshez specialis hackeles se kell a modemekbe. A kinai modem megy a kinai bazisallomassal, az amerikai meg az amerikaival.
  • takysoft #6
    Ilyen sebességekkel, és jó árazással simán :)

    De azért ne felejtsd el, hogy sokféle frekvencián megy ám a dolog. Alacsony frekvencián vidéken, falvakban, erdőben, tanyákon elérhető, (mint most a B20), de azért nem lesz olyan 600 megabit, mint a városban, ahol 100 méterenként van kiépített repeater a magas frekvenciához.
  • zola2000 #5
    Attól függ, pl a google stadiának kelleni fog az 5G nem elég a 4G késleltetés miatt, meg arra is jó lehet, hogy ténylegesen kiváltsa a vezetékes netet.
  • takysoft #4
    2 dolgot tennék hozzá.
    Az 5G elsődleges előnye, hogy sok eszközt tud kezelni. Sokkal többet, mint a 4G.
    Alacsonyabb elérési idővel(ping)

    Elsősorban a szolgáltatóknak jó inkább, mint Neked :)

    A másik az, hogy 5G telefonokat nem lehet csak úgy kapni, és ennek oka van. Az X50 modem elég speciális. Csak a saját gyárilag, szolgáltatóilag bekonfigurált ROM-mal tudja az 5G-t a saját hálózatán. Ebből nincs ilyen "veszek egyet és mindenhol jó" megoldás.
    Majd lesz, de nem az X50 modemmel, hanem amikor a qualcomm beteszi a modemet az SoC-be rendesen. (vagy más is csinál 5G modemet :D )
  • Inquisitor #3
    Az 5G már nem kifejezetten telefonok miatt jön. Viszont a mért értékek csak akkor adnak okot sírásra, ha az ember nem látott még 4G-t ahogy beesik 4 vagy 1Mbps alá. ott azért már lehet gond egy.
  • arty #2
    az 1 gigás mobilnetet ezzel 10-15 mp alatt el lehet használni :D
  • barret #1
    Jó lesz ez az 5G! Kell is majd,mert ha 8K filmeket akarok letöltögetni a telefonnal,a mostani sávszélesség már lassú :D