Berta Sándor

Német­országban minden digitális nyom fontos lenne

Újabb részletek derültek ki a német ellenőrzési tervekből.

Május végén ismertté vált, hogy az európai uniós tagállamban célkeresztbe kerülhetnek az azonnali üzenetküldők, mert a német belügyminisztérium a titkosításaik feloldására és együttműködésre kényszerítené a népszerű szolgáltatásokat. Ezt követően június elején kiszivárgott az a tervezet, amelynek lényege, hogy a jövőben a német kémelhárítás és hírszerzés feltörné és lehallgatná a kiadók, a rádióadók és a szerkesztőségek munkatársainak, valamint a szabadfoglalkozású újságíróknak a számítógépeit, a szervereit és az okostelefonjait. A cél részben a titkosított kommunikációk felderítése és feltörése lenne, részben pedig a digitális adatok felkutatása.

Most az elképzelések egy újabb elemére derült fény: a tartományi belügyminiszterek azt szeretnék, ha a jövőben a "digitális nyomok" a különböző nyomozások és a bírósági eljárások során elérhetővé válnának a rendőrség és más hatóságok számára.

Az elmúlt napokban megszületett az a határozattervezet, amelyet Hans-Joachim Grote Schleswig-Holstein belügyminisztere jegyez és amelynek lényege, hogy a jövőben lehetővé tennék a digitális nyomok kiértékelését. Egy a múlt héten Berlinben rendezett konferencián a többi német szövetségi tartomány belügyminiszterei is jelezték, hogy támogatják az előterjesztést. A dokumentumban többek között az szerepel, hogy a digitális nyomok egyre nagyobb jelentőségűek a súlyosabb bűncselekmények és a terrorfenyegetések felderítésében. Grote azt írta, hogy az internettel összekötött televíziók, a hűtőszekrények és a beszédasszisztensek értékes adatokat gyűjtenek. Ugyanakkor ezeket az információkat csak bírói engedélyek birtokában lehetne kikérni.

A belügyminiszterek pontosan tisztában voltak azzal, hogy a közvélemény komoly kritikával fogja fogadni az elképzelést és a csomag lehetséges bevezetését, de ez nem tántorította el őket a terv támogatásától.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    "Mutatnál ehhez a kijelentésedhez valami törvényt vagy paragrafust?"

    Lasd az uj nemet torvenyt. (a magyar torvenyek meg szerencsere normalisabbak)
  • TokraFan #4
    "Hozzatennem, hogy barki aki a netre ir, ujsagironak szamit. Pl. az sg-s forumozok is."

    ?? Mutatnál ehhez a kijelentésedhez valami törvényt vagy paragrafust?
  • VolJin #3
    Merkel kisasszony spiritualista szeánszon idézte meg Adolf Hitler szellemét, hogy tanácsot kérjen tőle...
  • kvp #2
    "Harcolnak a terrorista újságírók ellen?!"

    Igen. A szolasszabadsag korlatozasara nem sok mas modszeruk maradt. Hozzatennem, hogy barki aki a netre ir, ujsagironak szamit. Pl. az sg-s forumozok is.

    Egyebkent itt igazabol joreszt arrol van szo, hogy a belso informatorokat akarjak elrettenteni, hogy ne merjen senki az ujsagoknak kiszivarogtatni kormanyzati titkokat. Ilyen titok volt pl. nemreg picivel odebb amikor kiderult, hogy a bevandorlok altal elkovetett gyilkossagok es nemi eroszakok az egyeb kategoriaba kerultek a statiszikakban. De hasonlo modon titkoltak el anno a nemetek elol a halaltaborokat is.

    A szolasszabadsag veszelyes az emberek ellen dolgozo kormanyokra, de ugyanezen okbol a multinacionalis vallalatokra is.
  • _svd_ #1
    "jövőben a német kémelhárítás és hírszerzés feltörné és lehallgatná a kiadók, a rádióadók és a szerkesztőségek munkatársainak, valamint a szabadfoglalkozású újságíróknak a számítógépeit, a szervereit és az okostelefonjait. "

    Harcolnak a terrorista újságírók ellen?!