Gyurkity Péter

Kiszivárgott az iOS 13

Az idei készülékekkel együtt érkező szoftver főbb részletei bukkantak most fel.

Nagyjából egy hónapra vagyunk az iOS 13 hivatalos bemutatójától, bár a szoftver várhatóan csak az ősszel befutó új okostelefonokon válik majd először elérhetővé. A jelen pillanatban a Yukon kódnéven futó új generáció több, eredetileg az iOS 12 részeként megemlített funkciót, valamint további újdonságokat tartalmaz majd.

A Bloomberg friss jelentése szerint az új Androidhoz hasonlóan itt is natív módon jelenik meg a Dark Mode, amely nemcsak esztétikai jellegű változás, de az üzemidő kitolásában is segít. Ehhez tisztább widgetek csatlakoznak majd a bal szélen, de új animációkat is látunk majd, többek között az alkalmazások bezárásakor, illetve a multitaszk megnyitásakor. Az iPad készülékeken maga a kezdőképernyő is módosulni fog, de átalakul a multitaszk interfész is, mint ahogy megvalósul az eltérő verziók egyidejű futtatása, amely az adott appon belüli fülek sorozataként jelenik majd meg. Számos meglévő hibát és kényelmetlenséget javítanak eközben, a remények szerint pedig az új és a régebbi iPhone készülék sebessége is javulni fog.

Az iMessage alkalmazás több, állítólag a WhatsApp által inspirált módosítást kapna, itt a profilképek és a megjelenítendő nevek változtatása is megjelenik, de azt is kiválaszthatnánk, hogy pontosan ki látja ezen részleteket. A beszélgetés mellett külön erre kijelölt menüben jelennek meg az animojik és memojik, a nagyobb kényelem jegyében. Frissülni fog a beépített virtuális billentyűzet, amely innentől kezdve szintén támogatni fogja a billentyűk sorozatán való simítást, amely segíthet a gyorsabb gépelésben, hiszen nem kell majd minden egyes billentyűt külön megérintenünk.

Az új Safari böngésző hozzáférést biztosít majd a letöltések előzményeihez, maga a letöltési kezelő pedig alaposan kibővül, miközben a Files app megkönnyíti a Safari hivatkozások és fotók megosztását. A Maps appon belül beállíthatók lesznek a gyakori helyszínek, ezeket csoportosíthatjuk és fotókkal párosíthatjuk, de frissülni fog a Health alkalmazás, a Screen Time szülői beállításokkal egészül ki, a Mail pedig lehetővé teszi az egyes szálak elnémítását és a kijelölt kapcsolatoktól érkező levelek letiltását.

A jövő hónapban esedékes WWDC alatt ismerjük majd meg a hivatalos listát, eközben azonban már folyik a munka az Azul kódnévre hallgató iOS 14-en is, amely az 5G támogatását és a kiterjesztett valóság jobb kezelését hozza majd magával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tinman #1