Berta Sándor

Több helyet foglal majd a Windows 10

A rendszerkövetelmények már régóta nem változtak, de most egy fontos módosítás történt.

A Dr. Windows nevű oldal szerkesztője fedezte fel azt az apró, de annál lényegesebb változtatást, hogy a Microsoft operációs rendszere a jövőben az eddiginél több helyet fog foglalni.

A Windows 10 1809-es és korábbi kiadásainak 32 bites változatai legalább 16 gigabájt, míg a 64 bites verziói minimum 20 gigabájt helyet emésztettek fel az SSD-meghajtón vagy a merevlemezen, mindez azonban módosul. A 1903-as kiadástól ugyanis az operációs rendszer legalább 32 gigabájt helyre tart majd igényt. Mindez elsősorban a kevés tárhellyel rendelkező laptopok és táblagépek tulajdonosai számára jelenthet majd problémát.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi állhat a változtatás hátterében. A legvalószínűbbnek a januárban bejelentett új funkció tűnik. Akkor arról volt szó, hogy a 19H1-es frissítést követően az operációs rendszer igényt fog tartani az SSD-meghajtón vagy a merevlemezen körülbelül 7 gigabájt helyre azért, hogy ott őrizze a frissítések és a rendszerfolyamatok átmeneti fájljait. A redmondi cég szakértőinek álláspontja alapján ez az új megoldás javíthat majd a Windows 10 teljesítményén. E tárhely mérete folyamatosan változhat majd, de ez jelentős mértékben attól is függeni fog, hogy valaki hogyan használja az eszközét. Amint utólag kiderült, ez a funkció dinamikus lesz és csak akkor aktiválódik majd, ha elegendő hely áll rendelkezésre az SSD-meghajtón vagy a merevlemezen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mortep #27
    Csúcsszipiszuper megoldás. Egyes alkalmazások másképp viselkedhetnek, ha ezt a beállítást használjuk, a májkroszoft szerint. Pedig én csak annyit akarok h. a kib. frissítésekkel hagyjon békén, amikor nekem épp dolgom lenne... és nem, ezt előre nem lehet heti lebontásba meghatározni h. nekem pont mikor van dolgom. A pc-m (és rajta az oprendszer) azért van elsősorban h. engem kiszolgáljon és nem azért h. frissebb legyen mint a reggeli péksütemény.
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2019.05.14. 08:12:55
  • ugh #26
    Amugy ha tul nagy swapet allitassz be meg elkezd ez a szemetlada szetterpeszkedni es sokszor tobb kart okozol mint hasznot. (2 gigas transformer (8.1) 2 giga swappel pofazik 512 megaval meg nem).
    A tapasztalatom az, hogy 16 giga rammal egy artist (max,ps,zbrush,stb) gep max 8 giga swappet igenyel.
    Egy jatekra hasznalt gepnek meg vastagon eleg 4 giga, 8,16 giga ram mellett.
    A jatekok sajat "cache"-el dolgoznak.
  • ugh #25
    A windows telepiton egy halom dolog tomoritve van amit kicsomagol telepiteskor.
    Amikor tokol 20 percet az ez plusz a kernel-lel gcizes.
    Maga a cucc felmasolasa nem tobb 2 percnel.
  • ugh #24
    A windows nem a swap miatt nagy.
    Maga windows telepites utan kb. 14-15 giga.
    Swap nelkul. A hozzaertok rogton telepites utan shellbol powercfg -h off -al inditanak mert mar semmi ertelme nincs.
    A hibernalo file mindig akkora mint a memoria meret.
    Mire felteszegeti az osszes drivert , dotnet (ennek minden valtozatata fent kell legyen mert balfaszok) visual c (ebbol is mert idiotak) , meg a tobbi okadek trash lesz 21-23 + giga +swap.
    A swap hianya sosem okoz kekhalalt.
    A winfos kiirja, hogy a gep eroforrasai elfogytak.
    Ennyi tortenik.
    Kekhalat hibas alkatresz (pl memoria) vagy gane driver okoz.
    Nem sok gozod van az egeszhez.

    Utoljára szerkesztette: ugh, 2019.05.01. 09:57:52
  • ugh #23
    Ezek az osten batmai egy teljrsen hulyebarat os-t akartak csinalni, ehhez kepest sosem kellett ennyit vajkalnia rendszerben hogy a szarnal tobbnek lehessen nevezni.
    Agyfasz pl. hogy felteszel valamit aminek dotnet 3.5 kell akkor nyulkalni kell az osszetevok kozt es kipipalni hogy egyaltalan telepulni tudjon mert gyarilag ki van kapcsolva. Es nem engedi.
    Why?
    Ezt egy hetkoznapi laikus user honnan az otvaros banatbol kene tudja?
    A microsoft alkalmazottnak meg a 10. Szomszedja is retardalt.
  • ugh #22
    Meg a hbm memoria..
  • ugh #21
    Vagy 4 kanyarral le vagy maradva.
    A 17xx ota visszakapcsolja es ugyanugy huzod a frissiteseket.
    18xx ota meg van egy update health lofasz is ami atnyalazza a problemakat ami miatt nem johet a frissites es visszaallitgat mindent.
    1 megoldas van ha atnevezed a 2 dll-t ami a frissiteseket intezi es akkor nem talalja meg a rendszer.
  • vilinger #20
    A Creators frissítéstől kezdve van egy opció a hálózati beállításoknál: Beállítás forgalmi díjas kapcsolatként.

    Ennyi. Nekem nem töltöget semmit amíg meg nem engedem.
  • Omega #19
    Minden eddig elhangzott problémára van egy megoldás: töröljük le azt a kibaszott mocskos Windowsot és telepitsunk a helyére egy Linuxot.
  • Andrevv #18
    Hamarosan újra eljön az idő, hogy félévente újratelepítjük a windowst, hogy megszabaduljunk a felgyűlt mocsoktól.